Hét halálos ítélet csoportos nemi erőszakért

Hét halálos ítélet csoportos nemi erőszakért

Fegyveres banditák raboltak el négy nőt egy esküvői menetből. Megerőszakolták és kirabolták őket. A tetteseket végül letartóztatták. Az ellenük indult büntetőtárgyalást még a helyi televízió is közvetítette, minek során mind a hét tettest halálra ítélte a bíróság Afganisztánban - számol be az esetről az Asiaport.hu.

Afganisztánban a nők és lányok gyakran válnak erőszakos cselekmények és hátrányos megkülönböztetés áldozataivá és csak korlátozott mértékben jutnak hozzá az igazságszolgáltatás és az oktatás szolgáltatásaihoz, az ítélet ezért is példaértékű.

Az elrablók közül többnek rendőrségi egyenruhája volt és rendőri, valamint katonai fegyverzettel rendelkezett. Az eset nagy felháborodást váltott ki Afganisztánban, amit nem csitított az sem, hogy időközben kiderült, a tettesek nem szolgáltak a fegyveres erőknél.

Az erőszakra Kabul közvetlen közelében került sor, így a főváros rendőrfőnöke is megjelent a bírósági tárgyaláson, hogy megnyugtassa a közvéleményt. A helyi nőszövetség küldöttsége személyesen Karzai elnöktől követelt elégtételt. Az államfő meg is ígérte, hogy halállal lakolnak a tettesek. Az afgán törvények szerint az elítélteknek joga van fellebbezni és ha a Legfelső Bíróság is jóváhagyja a halálos ítéleteket, akkor az államfő nem fog mérlegelni, megígérte, hogy nem fog habozni és aláírja a halálos ítéleteket.

Az eset felkorbácsolta a biztonság hiányosságával kapcsolatos szkeptikus hangulatot. Külföldi csapatok ugyanis az év végéig elhagyják Afganisztánt, és sokakban él a kétség, hogy az állam képtelen lesz fenntartani a rendet az országban.


  • Ma ki aludt az ágyacskámban? projekt_LULU

    Ma ki aludt az ágyacskámban?

    Ezt a kérdést gyakorlatilag a főhősnő bármelyik oldalkocsija feltehetné. Furcsa, mert az oldalkocsi, oldalborda kifejezést általában a nőkre használják, a szegedi Régi Zsinagógában május 24.-én bemutatott projekt_LULU-ban azonban egyértelműen a zsinóron rángatott marionettbabáké, azaz a férfiaké ez a megtisztelő jelző.

  • 12 majdnem dühös ember (Szegedi Nemzeti Színház, Reginald Rose: A 12 dühös ember r.: Barnák László)

    12 majdnem dühös ember (Szegedi Nemzeti Színház, Reginald Rose: A 12 dühös ember r.: Barnák László)

    Adott egy nyilvánvaló bűntény. Adottak hozzá a perdöntő bizonyítékok. Adott hozzá tizenkét azonos véleményen lévő esküdt. Avagy mégsem? Reginald Rose világhírű, több filmes és színházi adaptációt megélt művét idén a Szegedi Nemzeti Színház is műsorára tűzte. Különleges dráma ez, egyszerre szól általában az emberi viselkedésről, és makroszinten az egyén sorsfordító sziutációkhoz való hozzállásáról. Hogy a hozzáállást mennyi minden befolyásolja, a darab ezt is precízen kibontja.

  • Hét halálos ítélet csoportos nemi erőszakért

    Hét halálos ítélet csoportos nemi erőszakért

    Fegyveres banditák raboltak el négy nőt egy esküvői menetből. Megerőszakolták és kirabolták őket. A tetteseket végül letartóztatták. Az ellenük indult büntetőtárgyalást még a helyi televízió is közvetítette, minek során mind a hét tettest halálra ítélte a bíróság Afganisztánban.

  • Oscar-díjra jelölhetik a Pussy Riotról készített dokumentumfilmet

    Oscar-díjra jelölhetik a Pussy Riotról készített dokumentumfilmet

    Oscar-díjra jelölhetik a Pussy Riot orosz punkegyüttesről készített brit dokumentumfilmet - adta hírül szerdán az orosz sajtó.

  • Nem nőnek való vidék? Reklámipar, popkultúra, női test

    Nem nőnek való vidék? Reklámipar, popkultúra, női test

    Október 31-én, az Ó utcai Retox bárban "Nem nőnek való vidék?" címmel tartottak női érdekvédelmi aktivisták megbeszélést a populáris kultúrában és a közéletben megnyilvánuló szexizmus különböző formáiról. A moderátor szerepét a Nők a jelenben koordinátora, Bárdos Rita töltötte be, a meghívott vendégek között pedig Gerle Éva feminista blogger, Esze Dóra újságíró, Szél Bernadett politikus, az LMP társelnöke és Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szerepeltek.

  • Tabutémák fiataloknak a Puskin moziban

    Tabutémák fiataloknak a Puskin moziban

    Olyan tabutémákat állítanak reflektorfénybe a Puskin moziban októberben induló, fiataloknak szóló előadás-sorozatban, mint az erőszak, a drog, a szexualitás vagy a kirekesztés; az adott problémák irodalmi és filmes feldolgozásait is beemelik a rendhagyó osztályfőnöki órákba - közölte az egyik szervező, a Budapest Film hétfőn.

  • A Vatikán ördögűzője szerint a szentszéknek köze lehet egy kislány eltűnéséhez

    A Vatikán ördögűzője szerint a szentszéknek köze lehet egy kislány eltűnéséhez

    A vatikán közvetlenül felelős az 1983-ban eltűnt 15 éves lány Emanuela Orlandi eltűnéséért, állítja a szentszék vezető ördögűzője Gabriele Amorth, aki a lány eltűnésének körülményeit szexuális jellegű bűncselekményként írja le.

  • Szétmartak

    Szétmartak

    Mindenki élete egyenlő, mindenki élete ugyanannyit ér. Rejtő Jenő Csontbrigád című művében a főhős (miközben napi hatvan fokban töri társaival a sziklákat egy kopár hegyoldalon a Szahara valamely csücskében távol minden civilizációtól és moráltól) így kiállt: „Embernek kell maradni, mert az ember meghal, az állat pedig megdöglik”.