Busszal Londonba

Londonban busszal

Huszonketten indultunk fél négykor a Népligettől. Kevesen vállalkoznak erre az embert próbáló, huszonhat órás útra. Többnyire szegények, nincs bankkártyájuk, számítógépük, sok a poggyászuk, félnek a repüléstől, vagy nem bírják az angol nyelvet, szoronganának a repülőtér forgatagában. Számít az a néhány ezer forint is, amit megspórolnak.

Csak tízen voltunk magyarok, a többiek kiszálltak Bécsben, Brüsszelben, Liégeben. Helyettük a bécsi buszállomáson felvidéki magyarok szálltak fel, Pozsony felől jött a csatlakozás. Tíz napos utam során sok londoni magyarral beszélgettem az egész Kárpát-medencéből. Most közreadom, miket mondtak el nekem.

Lajos

Szikár, kistermetű, ötvenes, bokszoló arcú férfi, kissé pálinkás tekintet. Nyolc éve dolgozik európai építkezéseken. Debrecen közeléből jött. Elvált, két felnőtt gyereke van. Legutóbb két éve volt otthon. Most legalább egy évig nem fog hazamenni. Azt mondja, már megszokta kint, otthon nem nagyon várja senki. Egy kis szobában lakik, kaja, pia van bőven, de napi tíz órát kell dolgozni. Nem bánja, a magyar főnökök rendesek. „Volt már, aki lenyúlta a pénzt, kevesebbet adott, mint ami jár.” Újságot nem olvas, tévé nincs, hétvégén alszik, vagy a magyar lakótársakkal elmegy kocsmázni. Angolul nem beszél, „nem is kell, mindenki magyar”, a főnök megmondja, mit kell csinálni. A családi viszályok, és az „összevissza munka” miatt ment ki először Németországba, Svájcba. Londonban állandóan akad munka. „A feketék, meg az arabok nem akarnak dolgozni, csak a segélyt veszik fel.”

Dénes bá'

Szintén ötven körüli, erősen túlsúlyos kőműves, Pest mellől. Nem vált el, de szemlátomást jól megvan asszony, gyerek nélkül. Sok éve London környékén dolgozik, általában évente egy-kétszer jár haza. Jelenleg egy jól felszerelt, nagy lakókocsiban lakik negyedmagával, jól érzi magát, lakott már rosszabb helyen is. Nemzetközi darus vizsgája van, de most kőműves, nyolcszáz fontot keres havonta (330.000 Ft), a szállás azonban ingyenes, utazásra nem kell költeni, mert helyben van a bejelentett munka. Tíz órás műszakok vannak, szombat, vasárnap, nem kell dolgozni. Néha küld párszáz fontot haza, a többit feléli. Hétvégén bemennek a közeli kisvárosba vásárolni, sörözni. „Nem kell nézni, mit teszek a kosárba.” Rendszeresen főz, szereti a magyar ételeket. Azt mondja, mindenkinek óvakodni kell a magyar főnöktől, mert csak kihasználják a szegényebbeket. Egyszer feketén dolgozott egy erdélyi magyarnak, nem fizette ki az egész gárdát három hónapig. Épp, hogy ennivalóra adott, azután a munka befejeztével lelépett. „Előtte meg kihajtotta a belünket”. Most angol a főnöke, pontosan fizet, nem hajszolja halálra őket. Alapfokon beszéli az angolt. Itthon feketén dolgoztatták, kevés pénzért, félt, hogy mi lesz vele, ha nyugdíjba megy. „Az angol rendesen bejelent, nem lesz gond, ha nyugdíjba megyek.”

Aranka néni

Hatvanöt éves négygyerekes cigányasszony egy Kassa-környéki faluból. Két fia otthon maradt, az egyik nyomorog a faluban, a másik szakmát szerzett, bement a városba. A néninek kétszázharminc euró (75.000 Ft) a nyugdíja, sokszor ad pénzt a falubéli fiának, mert nincs enni az unokáknak. A két lánya kiment, egyik Németországban van, a másik Londonba került, férjhez ment, nem dolgozik, gyereket nevel. Nehezen szánta rá magát az útra, szemlátomást szorong. Lassan beszél, keresi a szavakat, a faluban többnyire szlovák az érintkezés módja. Büszkén meséli, hogy minden gyerekének van számítógépe, és internet is. Szerencsére a pályaudvaron már várja a lánya, szép, nagy autóval. Azt tervezi, néhány hétig kint marad. Szerinte a lánya már nem megy haza lakni, a férje arab, „de a vallást nem tartják”.

Alizka

Huszonöt év körüli csinos, szerény, kedves cigánylány. Elől két foga hiányzik, de rendületlenül mosolyog. Szintén egy felvidéki faluból jött, ahol egyáltalán nem volt munka, „cigánynak meg pláne”. Öt éve van a Briteknél. Felszolgáló egy négycsillagos szállóban, nagyon szeret dolgozni, „ott nem számít a bőrszín”. Mutatja telefonján, milyen fagylaltkelyheket szokott készíteni. Az egyik dinnyekehely száz fontba került, - mondja dicsekedve (42.000 Ft). Ennivalóra, ruhára nem nagyon költ, mert adnak. Ellenben a lakkok, rúzsok, és egyéb szépítő szerek a kedvencei. Barátja nincs („otthon volt, de rosszba ment”), tizenkét órát dolgozik, hat napon keresztül, de szerencsére közel van a szállása. Nem rak félre pénzt, időnként elmegy bulizni, jól beszél angolul. Évente egyszer jár haza, de barátai, ismerősei már Londoniak. Egyszer egy évig megpróbált otthon boldogulni, de csak nyomorgott. Három éve már folyamatosan a szállóban dolgozik.

Márta

Rövid, szőkére festett haj, telt, hatvan körüli, korral haladó nagymama. Rimaszombatból jött. Vendéglátós volt, de csődbe ment az étterme. Nyolc évet húzott le már Hollandiában, Belgiumban. Imádja a gyerekeket, négy évig volt egyfolytában au pair egy nagyon rendes jogász házaspárnál Hágában. („Pénzük volt dögivel, de a nő este hatkor, a férfi meg tízkor jött haza.”) Interneten tanulta a holland nyelvet, YouTube-on hallgatta hollandul a gyermekénekeket, mondókákat. A családnál lakott egy kis szobában, teljes ellátással, rendes fizetést kapott. Bébiszitterkedett Londonban. Egy családhoz háromszor járt hetente, nyolctól ötig, a szülők panaszkodtak, hogy két nap óvodáért többet fizetnek, mint neki a három napért. Több, mint ezer fontot keresett havonta (420.000 Ft), ennivalót kapott, csak albérletre és utazásra költött. Most már fél éve otthon van, lányait megy látogatni Londonba. Néhány hétig kinn lesz, de ha talál munkát, lehet, hogy ott marad. Szlovákiában megtakarított pénzéből él, nemsokára nyugdíjba megy. Mindkét gyerek férjnél van, a testvérek rendszeresen találkoznak, közös programokat szerveznek. Az egyik menedzser egy cégnél, a másik kozmetikus. Jól keresnek, de naponta tíz órát dolgoznak. Egy unokája van. Szerinte sokkal nyugalmasabb, békésebb a kinti légkör. Amikor elvált, a lányok már leérettségiztek, munka nem volt. Természetesnek vették, hogy anyjuk mintájára szerencsét próbálnak. A lányok folyamatosan tanulnak, különösen a menedzser. Följebb akar jutni. Örül neki, hogy lányai kimentek, jól boldogulnak.

A szállás

Mariannát és Tomit interneten ismertem meg, amikor szállást kerestem. Ők fogadtak, megmutatták a helyünket. Három személyre, nyolc napra, kétszázhetven fontot fizettünk egy kisebb szobáért. Ez fele egy kétcsillagos szálloda árának, de a szolgáltatások is olyanok. Egy hagyományos londoni családi házban tizenketten voltunk bérlők, (régebben a garázst is kiadták). Egy fürdőszoba, két vécé. A tisztaság esetleges, attól függ, hogy az albérlőknek mennyi kedvük van a „közös lovat” takarítani. Az ebédlőt, és a nappalit is berendezték hálószobának. Enni a konyhában lehet, de csak egy szék van. Így azután többségük a szobában falatozik, különféle dobozban vásárolt sült csirkéket, hamburgereket, gyümölcsöt, reggelire zabpelyhet, vagy rántottát. Egy kétágyas szobáért (10-12 m2), hosszú távú bérletre, havonta hatszáz fontot kért Marianna (250.000 Ft). Ez a legalsó kategória, London külső negyedeiben. A mi városrészünkben rengeteg indiai, arab, fekete, román, cseh, lengyel, és szegényebb brit lakott. Estefelé sok részeget, kábítószerest láttunk, leginkább fehéreket, és feketéket.

Tomi végzettsége szerint üzemmérnök, Marianna közgazdasági szakközépet végzett. Öt éve vannak kint. Mindketten harminc év körüliek, csinosak, jól öltözöttek, kiválóan beszélnek angolul. Ott ismerkedtek össze. A kalandvágyon kívül a rossz itthoni munkahelyi légkört jelölték meg, amiért kimentek. Most abból áll a munkájuk, hogy lepusztult londoni házakat bérelnek angol tulajdonosoktól, és kiadják albérletbe Kelet-európai munkásoknak, és egyéb bevándorlóknak. Félig gondnokok, félig főbérlők. Több házat felügyelnek, hasonlóan az itthoni közös képviselőkhöz. Ha valaki nem tud fizetni, nem rakják rögtön ki, de minden pénteken jönnek a lakbérért, hiszen a Briteknél többnyire hetente van fizetés. Arra a kérdésre, hogy akarnak-e valamikor hazajönni, a szemembe nevettek. Tomi elmondta, nemrég voltak otthon tíz napot, bőven elég volt. „A magyaroknál csak a marakodás, feszültség, és siránkozás van. Mi mindent az angoloknak köszönhetünk. Itt lazaság van, jó az élet. Jó autónk van, és még két biciklink is. Miért mennénk haza?”
A - rajtunk kívül – kilenc lakóból, egy Albán mérnök fiú, párban egy Litván egyetemista lánnyal, a többiek magyarok, ketten Erdélyből. A hét magyarból ketten szállodában takarítanak, két pincér, ketten építkezésen dolgoznak, egy raktáros. Az Albán fiú állítólag mérnök, kétezer fontot keres /egymillió fölött/, eltartja barátnőjét. Velük nem beszéltem.

Zoli és Orsi

Kaposvárról jött a fiú, egy közeli faluból a lány, élettársak. Mindketten huszonévesek, érettségizettek, konszolidáltak. Még csak két hónapja vannak itt. Eladták a házat, a kocsit. Bizonytalan volt a munka, Zoli a főnökkel összetűzésbe került. Orsit kérdeztem, mit szóltak az elhatározáshoz a szülei? „Az apám újra nősült, elköltözött Debrecenbe, anyám csak annyit mondott, a te dolgod. Nem szakította meg magát! Értem aztán nem aggódik senki.”

Zoli most pincérként dolgozik, ezerkétszáz fontot keres havonta (500.000 Ft). Ezért napi tizenkét órát kell dolgozni, egy szabadnappal. Orsi szobalány, nyolcszáz fontot keres (340.000 Ft), napi tíz óra munka, heti egy szabadnap. Jobb, közelibb munkát akarnak keresni, majdnem három órát utaznak metróval, Észak-Londonból, Dél-Londonba. Az albérlet, és a két metróbérlet ára nyolcszáz font, így egyikőjük fizetése gyorsan elmegy. Az ennivaló viszont olcsó, százhúsz fontból kivan (50.000 Ft). Öltözködésre, fodrászra költenek még, de Zoli haját Orsi nyírja. Ha van együtt tölthető idejük, bemennek sétálni a városba, vagy egy parkba. Söröznek, interneten filmet néznek, néha híreket olvasnak, de utálják az egész politikát. El akarnak tenni minden hónapban, gyerek, hazatérés egyelőre szóba sem jöhet, majd, ha jobb munkájuk, és szállásuk lesz. Ehhez még sokat kell tanulni angolul.

Gyuri és Nándi

Két éve vannak Londonban. Ketten bérelnek egy szobát, testvérek. Vékonydongájú, 25-30 év körüli visszafogott, rendes gyerekek, - ha nem isznak. Hétvégén tartottak egy kis bulit a hátsókertben, minden lakót meghívtak gulyáslevesre. Alaposan lerészegedtek. Mindketten építkezésen dolgoznak, de más-más helyen. Apjuk is kijött, a mi szobánkba fog költözni, ha hazautazunk. Gyuri rendszerint hajnali négykor kel, két óra közlekedés, tizenkét óra munka, majd újra két óra közlekedés. Szombat, vasárnap nem dolgozik. Akkor kialussza magát. A főnökök rendesek, „nem basztatnak, mint otthon.” Ezernégyszáz fontot kap (600.000 Ft) szakmunkát végez. Nándi is tizenkét órát dolgozik, ha van munka. Úgy állapodtak meg a főnökkel, hogy hazaküldheti, ha elfogyott a munka, de bármikor telefonálhat, ha menni kell. Így is megkeres ezer fontot (420.000 Ft). Gyurinak ács-asztalos a szakmája, de nincs meg az akkreditációja, mert nem beszél jól angolul, és sok pénzbe kerülne a megszerzése. Itthon intarziákat is készített, de feketén dolgoztatták, és hol volt munka, hol nem. Egyszer nem fizették ki, akkor hagyta ott az egészet. Három kicsi gyereke van otthon, minden hónapban küld legalább két-háromszáz fontot (85-130.000 Ft). Nándinak egy gyereke van, most hozta ki a nagypapa. Helyes, okos kislány. A keresztanyjával fog lakni néhány utcára innen, így rendszeresen tudnak találkozni. Feleségével válásban vannak. Gyuri és Nándi apja, Miklós, buszvezetőként bejárta egész Európát. Elmondása szerint tizenöt évig alig volt otthon, rá is ment a házassága. Egyelőre valami építkezésen akar dolgozni. „Először stabilizálni akarom a helyzetet, azután egy kis teherautóval akarok kezdeni, meg kell szokni ezt a rendszert.” Örül neki, hogy a fiaival egy helyen fog lakni, így együtt van a család. Van egy kis spórolt pénze, ha nem kap rögtön állást, nem kerül bajba. Kérdésemre, hogy miért jött ki, azt válaszolta, hogy nincs otthon semmi, a család, meg rokonok is itt vannak.

Ádám és Orsi

A fiú építőmérnök, a lánynak érettségije van. Angolul középszinten beszélnek. Fél éve vannak kint, Ádám pincér, nyolckor indul dolgozni, hol este tízkor, hol éjjel egykor ér haza. Ezerkétszáz fontot keres, de jobban meg akar tanulni angolul, csak akkor van esélye a szakmájában. Orsi raktáros. Neki csak nyolc órát kell dolgozni, és a hétvégén nem dolgozik. Viszont csak nyolcszáz fontot kap (340.000 Ft). Busszal jár dolgozni, mert a havi buszbérlet csak hetvenöt font, a metró pedig száztíz (46.000 Ft) lenne. Spórolnak, tovább akarnak tanulni mindketten. Azonban Orsinak napi négy órát kell utazni, mert lépésben megy a busz. (Ezt tapasztaltuk mi is. Optimális esetben lakásunktól a Piccadilly Circus busszal, befelé kettő -, hazafelé két és fél óra.) Szabad idejükben interneteznek, szkájpolnak. Néha elmennek uszodába, vagy sétálni valamelyik parkba. Egyelőre nem akarnak hazamenni, bár a szülők aggódnak értük. Úgy néz ki, itt akarnak letelepedni. Orsi azt mondja, itt sokkal több a lehetőség, és lazábbak az emberek.

Anika

Erdélyből jött három hónapja, egy magyarlakta városból. Húsz év körüli, hosszú barna hajú, vékony, mindig vidám, kicsit együgyű, de aranyos lányka; mintha egy El Greco képről lépett volna le. Már másodszor van itt, „két évet már lehúztam Londonban”. Hazament, újra megpróbált otthon élni, de nincs munka, a fiatalok mind elmentek, nemcsak a Magyarok, hanem a Románok is. („Tiszta öreg minden.”) Volt egy nagy szerelme, akivel szakított, az is közre játszott az ismételt elköltözésben. (Teherbe esett, abortusza volt, mert a fiú nem akarta elvenni.) Anyjával rossz a viszonya. Anika tíz osztályt végzett, középszinten beszél angolul. Volt már bébiszitter, de kirakták. Azután elment felszolgálónak, de tíz órát mosogatnia kellett, sebes lett a keze. Legutóbb takarított egy szállodában, de csak heti százkilencven fontot adtak neki tizenkét órás munkáért. „Heti hetven fontot adok Mariannának (egyszemélyes szoba, 8 m2), húsz a buszbérlet, legalább ötven font a kaja, és naponta öt órát kell utazni, ezt nem bírom”. Jelenleg egy hete nem dolgozik, de négy helyre is hívták büfésnek, felszolgálónak, takarítani. Marianna vár a lakbérrel, míg Anikának rendes munkája lesz. Arra a kérdésre, hogy miért nem próbálta meg inkább Magyarországon, elmesélte, hogy barátnője először Budapesten próbálkozott, de feketén dolgoztatták, nem fizették ki rendesen, és még piszkálódtak is. Az albérlet is drága. Úgyhogy ő már meg sem próbálta. „Ugyanaz, mint Románia.” Barátnője most Németországban dolgozik, az iskolában németül tanult. Anika szemmel láthatóan szeretne magának egy társat, de azt mondja, angol szóba sem jöhet, „azok mind nagyképűek, isznak, és bunkók”. Bizonyára lesz állása, de mi eljöttünk, így már nem tudjuk meg, mi lett a sorsa.

Ákos

A városi buszon ismerkedtünk meg, ránk köszönt, amikor magyar szót hallott. Alacsony, negyven körüli, kis pocakkal, rövid hajjal. Jó kedélyű, beszédes ember. Tíz éve van kint, pincér a szakmája, itt Londonban is mindig pincérkedett. Jelenleg is pincér a Covent Gardenen. Fél órára lakik onnan egy tizenöt emeletes panelban. Másfél szobás, havi nyolcszáz fontot fizet érte (330.000 Ft), plusz rezsi. Mivel nagyon előkelő helyen van az étterem, havi ezernégyszáz fontot keres. Borravaló is van rendesen. Minden este összedobják, és elosztják az egész személyzet között. A konyhások is kapnak belőle. Így jut még vagy kétszázötven font fejenként. Kocsija is van, de munkába nem használja, nincs hol parkolni. Esze ágában sincs hazajönni, de egy rendes magyar lányt szívesen elvenne. „Az angol lányok csak csajozni jók, feleségnek gyengék.”

Hajni

Szintén a doubledeckeren ismerkedtünk össze. Nagyon megörült nekünk, mert már rég nem hallott magyar szót. Azt mondja, sokan inkább angolul beszélnek a buszon, szégyellik, hogy magyarok. Negyven éves, molett, kissé szürkén öltözött. Szabadkáról jött, meséli, most békességben élnek a Szerbekkel, de régebben a politikusok egymás ellen gerjesztették az indulatokat, és sok volt a verekedés. Férjétől elvált, otthon hagyta iker lányait. Nemcsak a házasságában, hanem munkahelyén is rendszeresek voltak a konfliktusok, nem bírta tovább. Először au pair volt egy évig, majd visszament Szerbiába, megismerkedett egy nála fiatalabb férfival. Össze akarnak házasodni, az új férj is kijönne az ikrekkel. Nagyon hiányoznak neki az ikrek. Most nagyon spórol, hogy mire kijönnek a gyerekek, meg az új férj, tudjanak bérelni egy kétszobás lakást. A lakásvétel reménytelen, még a legtöbb angolnak is, többszázezer font. Most nagyon jó állása van, a szakmájában alkalmazták, mert megtanult angolul. Vízügyi főiskolát végzett, irodában dolgozik egy cégnél. Ezerhatszáz fontot keres (670.000 Ft), de takarékosságból egy háromszobás lakásban lakik hatodmagával, rossz környéken. A konyha olyan mocskos állapotban van, hogy amikor reggel munkába indul, inkább kimegy a közeli parkba megenni a szendvicsét. Ebédre kínait, vagy sült csirkét eszik. Egy héten összesen ötven fontot költ el (21.000 Ft) ennivalóra, és egyéb háztartási dolgokra. Metró helyett is inkább buszon utazik, ezzel is egy csomó pénzt spórol. Igaz, hogy így napi négy órát utazik, de nincs különösebb dolga. Csak nyolc óra a munkaideje, és a hétvége is szabad. Sokat sétál, skype-ol az otthoniakkal. Egyszer volt a Temzén hajókázni, de a múzeumok, és egyéb turista látványosságok hidegen hagyják. A hírek, és a politika egyáltalán nem érdekli. A magyar politikai helyzetről fogalma sincs, de a Szerbről, Britről se nagyon. Várja, hogy az apjuk elengedje a gyerekeket (tíz évesek). Eddig összesen 4 évet töltött Londonban.

Zoli és Dorka

Oxfordban ismerkedtünk össze velük egy vásáron. Pestiek, két éve laknak itt, a nagyhírű város közelében. Zoli a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán végzett három évet, most egy autógyár összeszerelő gépsorán dolgozik nyolc órában, és miden hétvége szabad. Jól keres, (1400 fontot, ami nagyjából 600.000 Ft). Dorka nem keres ilyen jól (900 font), de nemsokára előléptetik, és akkor jelentősen megemelik a fizetését. Üzleti főiskolája van, és letett egy nyelvi-, és szakmai vizsgát. Különben a Brit Hadseregnél dolgozik előadóként. Zoli most internetes iskolában tanul közgazdaságtant, egy évet már elvégzett. Dorka is tovább akar tanulni. Arra, hogy miért jöttek ki, csak annyit mondtak, itt jobbak a lehetőségek. A szülők eleinte nagyon aggódtak, de most már megnyugodtak, rendszeresen skype-ololnak. Viszonylag tájékozottak a politikában is. Az mondják, jobb, hogy Cameron győzött, úgy sem fognak a Britek kilépni az EU-ból, csak zsarolnak, fenyegetőznek. A magyar politikától undorodnak.* „Csak az ellenségeskedés folyik, egymásnak uszítják az embereket.”* Rendszeresen kirándulnak, Stonehengben, is voltak, meg persze Londonban többször. Egy garzont bérelnek hatszáz fontért (vidéken olcsóbb), elég sokat spórolnak. Mindketten benn esznek a munkahelyen. Számításaik szerint két év alatt annyit össze tudnak rakni, hogy Pest környékén belekezdjenek egy lakásvásárlásba. Ugyanis később haza akarnak jönni, összeházasodnak, és gyereket szeretnének.

Hazafelé

Végiggondolva a beszélgetéseket, az a benyomás alakult ki bennem, hogy többségük nem akar hazajönni, vagy csak nyugdíjas korában. Mindenki dicsérte a britek lazaságát, toleranciáját, kedvességét, udvariasságát. Úgy érzik, Londonban nincs félelem. A legtöbben hiszik, a dolgok majd megoldódnak: mindig lesz másik állás, másik lakás, új társ, új ismerősök. De a szegénységet, a szocializációt, súlyos puttonyként viszik magukkal.

Hazafelé a Victoria pályaudvaron segíteni akartam a sofőrnek berakni a busz csomagterébe bőröndjeinket. „Mit képzel, nem az egész csomagtartó az Önöké” – horkant fel a buszvezető. Németországban este tízkor megálltunk egy parkolóban, közölték velünk, hogy mindenkinek le kell szállni, buszt váltunk, minden csomagot átraknak. Érdeklődésemre elmondták, hogy éjfélkor lejár a busz forgalmi engedélye, nem mehet tovább, a németek nagyon szigorúak. Úgy látszik a busz már Magyarország felségterülete.

A feltüntetett fizetések nettóban értendők, 420 Ft/Ł árfolyamon.

Tibor Janosi-Mozes
A szerző filozófia és szociológia szakon végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Elsősorban futurológiai és egyéb társadalmi folyamatokkal kapcsolatos témákban publikál itt és más folyóiratokban.


  • Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

    Indiai gyerekek az iskolában (Fotó: Devannath / Pixabay)

    A család válságával már több évtizede foglalkozik a szociológia, a pszichológia, és más társadalomtudományok. Ezek kezdetben csak a fejlett világgal kapcsolatban állapítottak meg vészjósló tendenciákat, ma már vizsgálatuk tárgyává teszik Indiát, Kínát, és Dél-Amerikát is. A kutatásokból egyelőre vegyes kép alakul ki. Minden esetre az kiderült, hogy még nincs itt a világvége. A családnak hosszú a története, és túlságosan mélyen gyökerezik ahhoz, hogy könnyedén megszűnjön létezni, de ha eltűnne, akkor sem hihető, hogy az emberiség halála következne. A nevelés csődjéről is hallani, az oktatásról pedig rettentő sirámokkal van tele a világsajtó: dörgedelmeket szórnak az analfabetizmusról, a gyerekkatonákról, a gyermekrabszolgaságról. Mintha a gyerekeknek nem lett volna a történelem során még sanyarúbb a sorsuk, mint ma. Annyira, hogy többségük meg sem érte az egy éves kort. Amíg a világ elér a Finn, és Svéd nevelési -, oktatási rendszerig, még számtalan gyerek lesz a kábítószer, a prostitúció, az éhezés, és az otthoni erőszak áldozatává. Csak türelmesen, empátiával lehet javítani ezen, mert bármilyen konfliktus esetén a gyerekek vagy a nők az első áldozatok.

  • Viki, a kínai lány

    Viki, a kínai lány

    A Francia Riviérára indultunk volna nyaralni, de másodikos gimnazista lányom barátnője lemondta az utat. Így a másik osztálytársat a tizenhat éves Vikit kérdeztük, nincs-e kedve velünk jönni, négy személyre rendeltük a lakókocsit. A lányka már itt született Magyarországon, húgával együtt. Kedves, szilfid, mosolygós, pattanásos arcú, szabályozatlan barnás fogakkal, a konfuciánus nevelés sajátosságaival: szorgalmas, fegyelmezett, tekintélytisztelő, és matekból kiválóan teljesít. A dolgot meg kellett beszélni a szülőkkel. Ebben akadt egy kis probléma.

  • Nikoletta az Unió közepén

    Nikoletta az Unió közepén

    A zöldségessel beszélgetve szereztem szállást Belgiumban. Édesanyját szállítottam autóval lánytestvéréhez, cserébe kosztot, kvártélyt kaptam négy napig. Nikoletta 22 éve hagyta el Magyarországot. Tizennyolc évesen Budapestre jött, otthagyva a Dunántúlt, az örökösen veszekedő, válni készülő szülőket. A negyven évesen is filigrán, szép arcú, szexis nő, varrást tanult a kilencvenes években egy szakmunkásképzőben, de utált varrni. A munkaközvetítőben megszólította egy hölgy, au pair munkát ajánlott neki Szardínián, nyelvtudás nélkül. Három nap alatt döntött további életéről, elfogadva az ajánlatot. Egy év alatt középszinten megtanult olaszul, remekül érezte magát a magyar szakiskola, és egy részeges apa után.

  • Miként finanszíroznak háborúkat az aranyból, és miért kell az európai cégeknek tenniük ez ellen?

    Miként finanszíroznak háborúkat az aranyból, és miért kell az európai cégeknek tenniük ez ellen?

    “A viszonyok embertelenek voltak. A fegyveres csoportok a törvényen kívül állónak tekintették magukat, és senki nem tudta megfékezni őket.” Axel Mutia Mburano így írja le a mindennapjait, amelyek egy kongói bányában teltek, ahol 15 000 sorstársával kézzel fejtette az ónkövet, és aranyat mosott a közeli folyóban puskacsövek árnyékában.

  • Taxi Teherán

    Taxi Teherán

    A magyarok döntő többségének igazából fogalma sincs, milyen az élet a közel-keleti országokban. A médiahírek mindig szélsőséges ügyeket mutatnak be, melyek többnyire a kormányok, a rendőrök, a hadsereg túlkapásairól szólnak. Jatar Pahani Taxi Teherán című Aranymedve-díjas filmje egy kis ablakot nyit a valódi életre, amellett hogy az üldöztetés viszontagságait, valamint a politikai klímát is bemutatja.

  • Álmaimban Magyarország visszainteget!

    Álmaimban Magyarország visszainteget!

    Ki gondolta volna, hogy a dolgok ennyire a feje tetejére hágnak, és alig több mint két évtized alatt az AD Stúdió refrénjének sajátos korrekciója, ekkora relevanciával bír?

  • Fiatalok, magyar vándorok a külföldi utcákon: a lefoglalt kocsi

    Fiatalok, magyar vándorok a külföldi utcákon: a lefoglalt kocsi

    Láthatóan jól öltözött volt, de az elhanyagoltság jelei mutatkoztak rajta az itt-ott piszkos holmik és a fáradt arc miatt. Felém közeledett majd mondott valamit spanyolul. Jeleztem, hogy nem nagyon értem, nagyon zadart, mire angolul megkérdezte, hogy honnan jöttem? Ez gyakori kérdés ilyenkor, a személyes kontaktus alapja lehet a hatékony alamizsnakérésnek. Mondtam, hogy "...from Hungary", mire ő magyarul: "b@zmeg, ezért kérdezem..."

  • Utopisztikus ajánlások az EU-nak a migráció csökkentése érdekében

    Utopisztikus ajánlások az EU-nak a migráció csökkentése érdekében

    Európa sorsa a következő tíz évben fog eldőlni az egész 21. századra: integrálódik, szétesik, vagy elsorvad. Ezeket a folyamatot gyorsítja fel a migráció. Ha sikerül ez idő alatt létrehozni a közös határőrizeti rendszert, a közös hadsereget, és a közös pénzügyi rendszert, jelentősen megnövekszik az integráció esélye, és stabilizáló lehet a világ egésze számára.