Középkori kun finomságok terítéken

Középkori Kun finomságok terítéken

Az elmúlt időkben Csikász Lajos, középkori Magyar Királyság zivataros időszakát érintő történelmi regény-sorozatáról, többször is említést tettünk portálunkon. Az Árpád-ház kihalását követő káoszban I. Károly seregeit többek között Kun csapatok segítették, akik ügyes manőverező harcosok voltak, pusztító nyílzáporokkal, bátor és merész támadásokkal segítették a királyt. A regény írója azonban hosszasan ecsetel még egy fontos dolgot: a kunok lakmározásait.

A sorozat főhőse, Imre egy kunok által befogadott magyar nemes sarja. A hős karakter idővel egyre közelebb kerül a kunokhoz, mind nagyobb betekintést nyerve a kun életformába, mígnem szívében is kunná nem válik. A kalandos történetek az Ezüst sávok, arany liliomok, valamint a folytatásként megjelent Diadalmas liliomok című regények rövid elemzéseivel kerültek eddig terítékre, a regény ízletes terítékei azonban mindeddig háttérbe szorultak, pedig a finom kun falatok következetesen visszatérő zamatos motívumok a sötét krónika véres eseményeiben.

A középkorban más volt a "magyaros" hagyomány, Amerika felfedezésének hiányában, nem léteztek még azok a mára hungarikumnak számító növényi alapanyagok sem, mint a paprika, a krumpli, mi több a kínai hagyma, azaz a foghagyma sem volt elterjedt, a bors pedig borsos áron, az arany árával vetekedett, azért a hétköznapi konyhában szinte ismeretlen volt.

A korabeli krónikások elsősorban a csatákat örökítették meg, így a kunok harci modoráról, öltözetéről és taktikáiról sok adat áll rendelkezésre, a jurták árnyékának hétköznapjairól azonban annál kevesebb. Nem könnyű restaurálni a korabeli étkezési szokásokat, különösen ha az akkoriban még sokkal elkülönültebb és zártabb közösségekben élő kunokról van szó, azonban nem is teljesen lehetetlen.

"Alig maradtak fent a kun étkezési szokásokról információk, azt hogy mit ettek, arra csak az életmódjukból és a korszak általános gasztrokultúrájából lehet következtetni" - állítja Csikász Lajos, aki olyan jó ízűen ír a kun lakomákról, hogy az ember gyomra a pusztára kívánkozik a tűz mellé. A restaurációt e két tényező mellett azonban nagyban segíti az is, ha olyan népek gasztronómiáját vizsgáljuk, amelyek ma is hasonló nomád, félnomád körülmények közt élnek, mint a korabeli kunok, így pedig már van amiből kiindulni.

A kun húsosfazék és sajttál

A kevés fennmaradt forrás ellenére annyi bizonyos, hogy a kunok fő húsétele a marha- és a juh volt, amit főleg sütve fogyasztottak, ezt vad- és halhússal egészítették ki. A nomád népek esetében a ló központi szerepet játszik, aminek teje, bőre mellett a húsát is használják, ez a kunok esetében is hasonló lehetett. Ugyanakkor a sertés szinte teljesen hiányzott a kunok étrendjéből.

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken | Az illusztrációnkban a mongol bodog látható, ami sült kecske, ugyanakkor más állatokat is hasonlóan fogyasztanak. Az elkészítése során az állatot kibelezik, majd feltöltik egyéb húsfélékkel és fűszerekkel, valamint hevített kövekkel. A grill így tulajdonképpen egyszerre sül kívülről és fő belülről, míg végül magába nem omlik. Ezt követően máris fogyasztható. (Fotó: roadsandkingdoms.com)

A kunok állattartók voltak, és a jószágok húsa mellett a tejük is fontos élelmiszerforrás volt. A nagy mennyiségben rendelkezésre álló tehén- és juhtejből főleg a túrót, az annak kicsöpögtetésével és kompaktálásával pedig sajtokat készítettek, emellett vajat is köpültek a finomságok kiegészítéseként.

Kun kenyér és salátatál

A kunok leginkább kedvelt és termesztett növényei a köles és az árpa volt, ez utóbbi pedig nemcsak a lovak takarmánynövénye volt. Az árpából készített kenyér fontos kiegészítő táplálék volt. A köles a korszak egyik, ha nem a legfontosabb kása-alapanyagának számított. A kását füstölt szalonnával és hagymával is elkészítették (a fokhagyma ekkor még nem jelent meg az országban).

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken | Lepénykenyereket készítő kazah asszonyok. Sok országban még hagyományos a nomád népekhez hasonlóan készítik a kenyeret. (Fotó: foodbycountry.com)

A kunok által szintén termesztett gyümölcsökkel és mézzel készített köles- és árpalepények pedig az édességek, illetve finomságok, azaz a nasik szerepét töltötték be.

Kun ételkísérők

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken

SciArt.eu | Középkori kun finomságok terítéken | Egy jurtában öntik ki a kumiszt (Fotó: home.online.no)

A kunok kedvelték a bozát, amely kölesből erjesztett alkoholos ital, egyfajta kölessörnek is tekinthető. Emellett természetesen itták a nomád népeknél máig ismert alapitalokat, így a kumiszt is. Ekkoriban a kunok már éltek új otthonaik áldásaival is, így a magyaroktól vásárolt bor is az itallap részévé vált.

Összefoglalva, a kun népi gasztronómia nem igazán veheti fel a versenyt napjaink gourmet éttermeinek kínálatával, de még a középkori udvari ínyencségekkel sem, ugyanakkor lényegesen kevesebb alapanyag ellenére is változatos és teljes étrendet biztosított a kunok számára.

Tibor Janosi-Mozes
A szerző geológus, informatikus, e témákban PhD kutató, később tudományos munkatárs volt a Szegedi Tudományegyetemen. Több tudományos és ismeretterjesztő könyv, valamint szakcikk szerkesztője és szerzője.


  • Kétszer is háziasították a kutyákat őseink

    Kétszer is háziasították a kutyákat őseink

    Régóta vitatott kérdés a tudósok között hogy honnan származik az ember legjobb barátja. Egyes kutatók szerint először Európában háziasították a farkast, míg mások a mellett érvelnek, hogy Közép-Ázsiában, vagy Kínában.

  • Magokon vészelték át a nagy kihalást a madarak ősei

    Magokon vészelték át a nagy kihalást a madarak ősei

    A dinoszauruszok kihalására több teória is született, a legnépszerűbb talán az a felvetés, hogy meteor becsapódás következményeként kialakult ökológiai változások miatt haltak ki. Kanadai kutatók megvizsgálták, hogy hogyan élhette túl néhány csoportjuk a katasztrófát, és fejlődhettek ki belőlük a mai madarak, miközben az összes többi társuk eltűnt a Föld színéről a kréta időszak végén.

  • A valaha létezett legnagyobb ősi krokodil maradványaira bukkantak Tunéziában

    A valaha létezett legnagyobb ősi krokodil maradványaira bukkantak Tunéziában

    2014-ben egy csapat olasz és tunéziai kutató bukkant rá a hatalmas, másfél méter hosszú hüllő koponyára, mintegy 30 mérföldre délre Tataouine városától. Hamarosan rájöttek, hogy egy új fajt fedeztek fel a 130 millió éves kőzetekben.

  • A végéhez érhet egy 150 éve tartó vita a dinoszauruszok testhőmérsékletéről

    A végéhez érhet egy 150 éve tartó vita a dinoszauruszok testhőmérsékletéről

    Vajon a ragadozó dinoszauruszok tényleg olyan gyors és agresszív vadászok voltak, mint a Jurassic Park filmekben, vagy olyan lassúak és lomhák voltak, mint a mai krokodilok? A paleontológusok már 150 éve vitatkoznak a dinoszauruszok testhőmérsékletéről, ami alapjaiban különbözteti meg az őshüllők életmódját és aktivitását.

  • Kim Stanley Robinson: Aurora

    Kim Stanley Robinson – Aurora

    Ha az emberiség egyszer eléri azt a technológiai fejlettséget, hogy a csillagközi űrben új otthon után kutató hajók fedélzetén emberi legénység lesz; akkor majd mind az itthon maradóknak, mind az útnak indulóknak rengeteg etikai és filozófiai kérdéssel kell majd szembenézniük.

  • Az orosz medve a jeges ellen. Szabotálja a jegesmedve-számlálást Oroszország

    Az orosz medve a jeges ellen. Szabotálja a jegesmedve-számlálást Oroszország

    A korábbi közös megegyezés ellenére Oroszország nem engedélyezte norvég kutatóknak, hogy a fennhatósága alá tartozó Ferenc József-földön is végezzék a jegesmedvék kutatási célú számlálását.

  • Az időutazás napja és tegnapja

    Az időutazás napja és holnapja

    Brandon Hackett a felfogás határait hozta le a közember értelmi szintjére. A jó scifi valahol itt kezdődik és valahol itt is ér véget. Hackett két kötetes, Möbius-szalagként önmagába csavarodó regénysorozata olyan gazdag a vibráló eseményszálakban és a végletekig torzult, mégis ijesztően emberi karakterekben, hogy a kötetek kiolvasását követően egy elhagyott játszótér homokozójában felfestett gyerekmesévé omlik össze még a hatalmasra pumpált Star Wars Univerzum is.

  • Mikroszkopikus nyomkövető chipeket helyeztek méhekre, hogy megfejtsék a pusztulásuk okait

    Mikroszkopikus nyomkövető chipteket helyeztek méhekre, hogy megfejtsék a pusztulásuk okait

    Több éve figyeltek fel a tudósok arra, hogy a háziméhek egyedszáma globális szinten erőteljes csökkenést mutat. Mára olyan súlyossá vált a helyzet, hogy egyes elképzelések szerint az élelmiszeriparnak szembe kell néznie a legfontosabb beporzó állatok kipusztulásának lehetőségével.