Szőke Nikoletta és Takács Nikolas koncert-premier a Budapest Jazz Clubban

Szőke Nikoletta és Takács Nikolas koncert-premier a Budapest Jazz Clubban

A nemzetközileg is ismert és elismert, Junior Prima-díjas jazzénekesnő, Szőke Nikoletta, valamint hazánk egyik legjobb és legnépszerűbb pop előadója, Takács Nikolas közös produkciója igazi zenei csemege, amely hidat képez a műfajok között. Jazz, soul, r’n’b és latin elemeket magába olvasztó zenei kirándulás, melyben élvonalbeli jazz zenészek kíséretében mindkét előadó megmutatja saját egyéniségét.

A kiváló énekesnő és énekes, Nikolas "Boldoggá tenni" című videoklipjén keresztül ismerkedtek meg, melyben Nikoletta férje, a zenekar nagybőgőse, Barcza Horváth József is közreműködött. Megismerkedésüket követően Nikoletta és Nikolas számára a másik előadói stílusa, és a zene iránt érzett teljes elkötelezettsége egyértelművé, szinte magától értetődővé tette, hogy közös produkciót hozzanak létre.

A munka már az első pillanattól olajozottan zajlott, a vadonatúj formáció, megalakulásához képest egészen rövid időn belül két videofelvétellel is jelentkezett. A több tízezres megtekintést elért "Citromfa" és "Just the way you are" stúdiófelvételek jól mutatják, hogy a zenekar a különböző stílusok összeolvasztásával ugyan, mégis egységes hangzásra törekszik.

Ebben a zenekar gitárosa és a számok hangszerelője, a New Yorkban is kiemelkedő eredményeket elért Fenyves Márton is oroszlánrészt vállal. A projekt valódi sikerét a két szólista izgalmas különbözősége, más tekintetben hasonlósága, és főként a mindkettőjükre jellemző nyitottság szavatolja.

Az elsősorban jazz zenében alkotó, ám a pop zene iránt is kacsingató énekesnő és a pop zene berkein belül tevékenykedő, ám mind énektechnikáját, mind zenei mélységét tekintve kiemelkedő, a jazz műfaja iránt is elkötelezett énekes kiváló partnerre talált egymásban. Repertoárjukat elsősorban feldolgozások alkotják, és bár ez hivatalosan még kulisszatitoknak számít, már saját, közös számukon is dolgoznak.

Az ismerősen csengő, mégis eredeti módon feldolgozott coverek között olyan ismert előadók számait hallhatja majd a közönség, mint Stevie Wonder, Marvin Gaye, Michael Jackson és a szintén joggal népszerű Michael Legrand.

A szeptember 9-i koncerten első alkalommal áll színpadra a zenekar, így minden tekintetben különleges esemény részesei lehetnek a finoman kimunkált, mégis rendkívül kellemes, dallamos zene rajongói.

  • Helyszín: Budapest Jazz Club - 1136 Hollán Ernő utca 7.
  • Időpont: 2015. Szeptember 9. 20:00
  • Jegyár: 2.900 Ft


  • A kortárs jazz egyik legfontosabb zenekara Budapesten

    A kortárs jazz egyik legfontosabb zenekara a Budapesten

    Az Oregon rendkívüli termékenységéről és kreativitásáról szám szerint eddig 29 album tanúskodik. A banda mély és alapvető hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek improvizatív zenéjére, de a kortárs popra és a világzenére egyaránt. A kezdeti kvartett tagjai, Ralph Towner, Paul McCandless, Glen Moore és (az azóta tragikus balesetben elhunyt) Collin Walcott egyedülálló hangszerelésű, tradicionális nyugati jazzt, indiai és keleti zenéket, folkot és fúziós jazz-rockot ötvöző zenei világa a mai napig élő forrása a zenekultúrának. November 9-én este 8 órától a MoM Kulturális Központban láthatni őket, a Kardos String Theory formáció koncertje után.

  • Jazz két kontinensről, egy színpadon, egy este: Kenny Garrett Quintet és Koós-Hutás Áron E.T. Project

    Jazz két kontinensről, egy színpadon, egy este: Kenny Garrett Quintet és Koós-Hutás Áron E.T. Project

    A jazz-szaxofonosok élő ikonja, Kenny Garrett november 2-án lép fel a MoMkultban. Előtte a fiatal jazz-trombitás, Koós-Hutás Áron mutatja be a Nemzetközi Jazz Napon debütált E.T. Project lemezét.

  • Szőke Nikoletta és Takács Nikolas koncert-premier a Budapest Jazz Clubban

    Szőke Nikoletta és Takács Nikolas koncert-premier a Budapest Jazz Clubban

    A nemzetközileg is ismert és elismert, Junior Prima-díjas jazzénekesnő, Szőke Nikoletta, valamint hazánk egyik legjobb és legnépszerűbb pop előadója, Takács Nikolas közös produkciója igazi zenei csemege, amely hidat képez a műfajok között. Jazz, soul, r’n’b és latin elemeket magába olvasztó zenei kirándulás, melyben élvonalbeli jazz zenészek kíséretében mindkét előadó megmutatja saját egyéniségét.

  • Al Di Meola gitárzenéje kápráztatja el a közönséget augusztusban

    Al Di Meola gitárzenéje kápráztatja el a közönséget augusztusban

    "Elysium" című új albumával hosszú utat tesz meg turnéja során a New Jersey-ben született olasz-amerikai, aki a saját klasszikusaitól kezdve, Lennon és McCartney dalain, valamint Piazzolla tangóján keresztül vadonatúj kompozíciókat is játszani fog augusztus 19-én este 7 órától a MoMkultban a Get Closer koncertsorozatnak köszönhetően.

  • Žagar és Kama: Sleepwalking

    Žagar és Kama: Sleepwalking

    Idén tavasszal új számmal jelentkezik a Zagar. Ezúttal a Mary Popkids énekesével, Kamával készítettetek egy közös felvételt Sleepwalking címmel. A slágergyanús dal az ősszel megjelenő nagyjátékfilm, ‘Az éjszakám a nappalod’ egyik betétdala lesz, amely már a mozit megelőzve most tavasszal lát napvilágot. A számhoz egy videó is készül, amelyet még a nyár előtt kihoz a zenekar.

  • Még egy koncertet ad a Borago

    Még egy koncertet ad a Borago

    Tíz esztendővel ezelőtt alakult a Borago zenekar, s bár évek óta nem aktív, a kerek évforduló alkalmából egy koncert erejéig összeállnak. A népzenét játszó különleges trió november 28-án lép fel a Fonó Budai Zeneházban.

  • Világhírű szaxofonos Budapesten - Rick Margitza and the Marián Ševcík Quartet

    Világhírű szaxofonos Budapesten - Rick Margitza and the Marián Ševcík Quartet

    Egy magyar származású cigányprímás unokája, Miles Davis egykori szaxofonosa, most visszatér gyökereihez, hogy élőben kápráztassa el a hazai közönséget. Rick Margitza, augusztus 5-én este a Budapest Jazz Clubban lép fel.

  • Új dalokat is bemutat a Kaukázus decemberben

    Új dalokat is bemutat a Kaukázus decemberben

    Évzáró koncertjén a legrégebbi, a 2004-es Majdnem Kína anyagából, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból egyaránt válogat a Kaukázus december 20-án, pénteken a budapesti Barba Negra klubban. A közönség ezen a bulin hallhatja először élőben a zenekar új, Ciprus (Szódával elmegy) című dalát. Az est vendége a Kozmosz.