Vak futball-válogatott csapatok mérkőznek Budapesten

Vak fotballválogatott csapatok mérkőznek Budapesten

Cseh és lengyel ellenfelekkel küzd meg a hétvégén Magyarország egyetlen vakfoci csapata, a LÁSS Budapest. A látássérült sportolóknak október 3-án és 4-én lehet drukkolni a MOM Sport Uszoda és Sportközpont frissen felújított műfüves pályáján.

Nemzetközi vakfoci tornának ad otthont a hétvégén a főváros XII. kerülete. A LÁSS Budapest, vagyis a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének vakfoci csapata a cseh BSC Prague és lengyel Sprint Wroclaw ellen lép pályára október 3-án és 4-én. Akik még sohasem láttak vakfoci meccset, azoknak szokatlan élményben lesz részük a MOM Sport Uszoda és Sportközpont műfüves pályáján. A mérkőzés alatt ugyanis csendben kell maradniuk a drukkereknek, hiszen a játékosok a csörgő futsal labda és a pálya szélén álló segítők bekiabált instrukciói alapján tájékozódnak.

A kétnapos nemzetközi vakfoci torna ünnepélyes megnyitója október 3-án, szombaton délelőtt 9.30-kor lesz. Az esemény egyúttal a MOM Sport Uszoda és Sportközpont műfüves pályájának felújítás utáni hivatalos átadó ünnepsége is. A megnyitó után szombaton 10.10-től 18.00 óráig, vasárnap pedig 8.30-tól 11.50-ig, a záróceremóniáig tart a torna. A két nap alatt a közönség három vakfoci csapat kilenc mérkőzését láthatja. A torna fővédnöke Nyilasi Tibor egykori válogatott labdarúgó, kétszeres magyar és háromszoros osztrák bajnok.

A LÁSS Egyesület 2006-ban azért jött létre, hogy a látássérült emberek számára minél több lehetőséget biztosítson szabadidős sportok kipróbálására. A civil szervezet tagjai a vakfocin kívül heti vagy havi rendszerességgel részt vehetnek például jóga, falmászás, futás, Pilates, aerobic, korcsolya vagy éppen műanyagpályás sí foglalkozáson is, de már kipróbálhatták a tandemkerékpározást, a motorozást és a siklóernyős repülést is. A vakfoci tornát a LÁSS Egyesület és a Látó-tér Alapítvány szervezte a Nemzeti Együttműködési Alap Támogatásával.


  • Fotópályázat fociszerelmeseknek

    Fotópályázat fociszerelmeseknek

    Egy barcelonai, az FC Barcelona stadionja mellett üzemelő focibár olyan fotópályázatot hirdetett, ami a keményvonalas drukkerek lelkét is megpendítheti.

  • Vakítóan sötét - Sophie Calle - Modus vivendi

    Vakítóan sötét - Sophie Calle - Modus vivendi

    Sophie Calle világhírű francia író és fotós, különös installációival és egyedi tematikájú kiállításaival bizonyítja, hogy az írói készségek és a művészi látásmód milyen csodálatosan kiegészíthetik egymást.

  • Intelligens hám

    Intelligens hám

    A kutya egészségét őrző, viselhető műszer, okoshám prototípusát készítették el amerikai tudósok. Az eszköz javíthatja kutya és gazdája kommunikációját is.

  • Sosem látott képek kerültek elő az Aranycsapatról

    Sosem látott képek kerültek elő az Aranycsapatról

    Az ötvenes évek ismert sportfotográfusa, Kozák Lajos hagyatékából kerültek elő korábban még sehol be nem mutatott képek a kor legismertebb labdarúgóiról. A filmtekercsek elszáradt órarugóként, összecsavarodva várták sorsukat, míg a hagyatékot feldolgozó művészek rájuk leltek. A digitalizálás felfedte Kozák Lajos fázisfotóit, melyek tanulmányszerűen, és elképesztő részletességgel mutatják be az Aranycsapat és a kor más ismert labdarúgósztárjainak emblematikus trükkjeit.

  • 2012, London - Harmadszor

    2012, London - Harmadszor

    A brit főváros - egyáltalán nem akaratán kívül, hiszen többször is jelentkeznie kellett a sportdiplomáciai diadal érdekében - különleges világcsúcsot állított fel már jóval az előtt, hogy július 27-én elkezdődik az augusztus 12-ig tartó, sorszáma szerint XXX. nyári olimpia. Az tudniillik korábban még egyetlen metropolisznak sem sikerült, hogy három ilyen sportolói csúcstalálkozónak is otthont adjon. London 1908 és 1948 után fogadhatja 2012 nyarán újfent a földkerekség legkiválóbb versenyzőit a négyévenkénti összejövetelek idei színhelyén. A három londoni olimpiával foglalkozó sorozatunk befejező részében a harmadik szigetországi ötkarikás játékokról lesz szó.

  • A multikultúrális német nemzeti tizenegy

    A multikultúrális német nemzeti tizenegy

    Akik figyelemmel kísérik napjainkban a labdarúgást, azoknak feltűnik a német „nemzeti” tizenegy kiemelkedő sikere és, hogy tőlük hangos a sajtó. Nem egészen 10 évvel ezelőtt még csak négy játékos választhatott volna magának más országot a válogatottban, de 2009-ben e szám már nyolcra nőtt. A válogatottban található török (Mesut Özil), tunéziai (Sami Khedira), nigériai (Dennis Aogo), ghánai (Jérome Boateng), bosnyák (Marko Marin), lengyel (Lukas Podolski, Piotr Trochowski), valamint spanyol (Mario Gomez, Gonzalo Castro) felmenőkkel büszkélkedhető játékos. Azonban van különbség köztük, mégpedig születési hely szerint.

  • Sachin Tendulkar: A krikett istene a politika kutyájává válik?

    Sachin Tendulkar: Is ‘God of Cricket’ going to become ‘Dog of Politics’?

    Sachin Tendukar egy meghatározó név az Indiában. A kontinensnyi méretű országot mára nehéz lenne elképzelni nélküle. Ha létezik Indiában olyan dolog, ami a vallás fölé emelkedett, akkor az - az európaiak számára talán kevésbé ismert sportnak - a krikettnek sikerült. Sachin Tendulkar a krikett világbajnoka, e különös sport egyik legsikeresebb személyisége. Az indiaiak milliói szereti és szinte szó szerint imádja őt.

  • Magyar dallamok a Copa Américán – azaz mi köt össze minket Uruguayjal és Paraguayjal?

    Magyar dallamok a Copa Américán – azaz mi köt össze minket Uruguayjal és Paraguayjal?

    Focikedvelők ezrei követik figyelemmel Magyarországon is Dél-Amerika legkedveltebb sporteseményét a Copa Américát. A nagy kedvencek továbbra is Argentína és Brazília, ám Uruguayért és Paraguayért is megéri szorítani, hiszen nekünk magyaroknak komoly kötődésünk van e két országhoz.