Még nem tudod, hogy miért utáld a melegeket? - Teológiai diskurzusok a szexuális kissebbségekről

Még nem tudod, hogy miért utáld a melegeket? - Teológiai diskurzusok a szexuális kissebbségekről

Katolikus teológusként örömmel és büszkeséggel tölt el Ferenc pápa legújabb megnyilatkozása, amelyben kifejezésre juttatta, hogy az egyházaknak és a keresztény embereknek bocsánatot kellene kérniük a melegektől azért a sok szenvedésért, amelyet okoztak nekik. -Perintfalvi Rita írása.

Az idén is elérkeztünk a Pride hetéhez. Sokan utálják a melegeket, bár közülük talán nem is mindenki tudja, hogy miért. Nem tudja, mikor a személyes ellenszenve és undora kifejezéséhez bibliai részleteket citál vagy a melegeket „szodomitaként” minden baj, katasztrófa és csapás okának tartja, akkor jó pár száz éves hagyomány elemeit használja. Ehhez tartoznak azok az egyházi illetve teológiai diskurzusok, amelyek könnyen a homofóbia táptalajává válhatnak. És akad köztük olyan is, amely ellentétesen hat és segíthet leépíteni vagy transzformálni a homofóbiát.

Egyházi illetve teológiai diskurzusok hatása a szexuális kisebbségekről való gondolkodásban

Alapvetően öt diskurzust lehet elkülöníteni egymástól, ebből az első négy (az archaikus, az apokaliptikus, a természetjogi és a patrisztikus) könnyen és gyorsan felhasználható szexuális kisebbségekkel szembeni ellenszenv, undor és gyűlölet teológiai megalapozására. Ezzel nem állítom azt, hogy ezek a diskurzusok egy az egyben homofóbok lennének, hanem csak azt, hogy a bennük rejlő érvrendszer és gondolatiság kellő muníciót szolgáltathat a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzés, társadalmi és vallási kirekesztés illetve gyűlöletbeszéd táplálására. Az ötödik, a liberális diskurzus ezzel szemben pedig éppen a homofóbia transzformálására szolgál.

Az archaikus diskurzus a kultikus tisztaság elvéhez nyúl vissza, amiről a bibliai Leviták könyvében olvashatunk. Úgy hálni férfival, ahogy nővel szokás „tisztátalan, gyalázatos dolognak” minősült (Lev 18,22 és 20,13). De azt kevesen tudják, hogy itt nem egy szexuáletikai kérdésről és nem a homoszexuális aktus önmagában való elítéléséről van szó, hanem a kultikus prostitúció gyakorlatának elvetéséről, ami az antik kultúrákban gyakori jelenség volt. Ilyenkor a papok a szentélyen belül együtt háltak férfi prostituáltakkal/templomszolgákkal azért, hogy valamiféle transzcendens élményt érjenek el. Ettől a gyakorlattól Izrael azonban szigorúan elhatárolódott. Az erre a diskurzusra épülő homofóbia a korai középkorban vált igazán jelentőssé, de még ma is közkeletű.

Az apokaliptikus diskurzus (olyan szemlélet, melynek központi gondolata a közelgő világvége fenyegetése) gyökerei a korai zsidó apokaliptikához nyúlnak vissza (például Hénoch könyvei). A vízözön mitikus elbeszélését illetve Szodoma és Gomora pusztulását isteni büntető ítéletként értelmezték, amiért a homoszexuális emberek bűnös szexualitását tették felelőssé. Később a 2-3. században a korai keresztény apologéták használták ezt a diskurzust azért, hogy a görög isteneket, akik gyakran nyitottak voltak mind heteró- mind pedig homoszexuális szerelmi kalandokra,megfosszák hatalmuktól és szembeállítsák őket a keresztény erkölcs elvárásaival. A Szodoma–Gomora-diskurzus kitartott egészen a középkorig, később az angol puritánok is átvették és amikor az USA-ba emigráltak, magukkal vitték az új hazába is. Felfogásuk szerint a „szodomiták” (azaz homoszexuálisok) voltak a súlyos természeti katasztrófák, éhség és egyéb csapások, krízisek okozóivá. Ezt a gondolatmenetet élesztették újra az amerikai keresztény-neofundamentalista körök az 1970-es években. Ennek egyik sajátos megnyilvánulása volt az is, amikor 2001. szeptember 11-e rettenetes tragédiájáért is a melegeket tették felelőssé.

A természetjogi diskurzusa katolikus morálteológia alapja, ami Aquinói Szent Tamásra nyúlik vissza. Platón és Arisztotelész voltak a természetjogi etika létrehozói. Később Szent Ágoston rendszerezte a keresztény természetjogot és Tamás adta meg ennek végleges formáját. Ő az azonos neműek szexualitását „természetellenesnek” minősítette. Számára a szexualitás minden olyan formája természetellenesnek számított, ami nem az utód nemzésére irányult. Az újkori morálteológia átvette a tomista természettant és még a 19. és 20. századi újskolasztika és hivatkozott rá.

A patrisztikus (ókori egyházatyák tanítására épülő) diskurzusban a keresztény platonizmus és a bibliai kinyilatkoztatás kapcsolódnak össze. Ambrus, Jeromos és Ágoston révén vált a keresztény platonizmus az egyház meghatározó teológiai diskurzusává. Ennek lényege az a tanítás, amely szerint a nemiségben szigorú bináris rend érvényesül, a férfi és női nemre jellemző viselkedési mintákat az alá-fölérendeltséggel együtt Isten akaratára vezették vissza. Az isteni legitimációval ellátott rendtől való bármiféle eltérést pedig a legélesebben elítéltek, hiszen az nemcsak Isten akaratának, de a nemek természetének is ellentmond. A patrisztikus diskurzus másik hordaléka az embert erőszakosan kettészakító, dualista szemlélet, a test és a lélek avagy a hús és a szellem szembeállítása. Ennek következtében a testre úgy tekintettek, mintha az a lélekhez képest alacsonyabb rendű lenne. Az éroszt spiritualizálták, a szerelmet pedig leválasztották a testi vágyról.

A liberális diskurzusa legtöbb protestáns egyházban jelen van mind Európában, mind pedig Észak-Amerikában. Alapjául a történet-kritikai bibliaértelmezési módszer ismeretei szolgálnak, amely a szentírási szövegeket azok kulturális és társadalomtörténeti kontextusával együtt vizsgálja és kimutatja azokat az egyes szövegekben rejlő eszmetörténeti és teológiai konstrukciókat, amelyek a szövegek keletkezési korának termékei, és ezért nem tekinthetőek reflexió és kritika nélkül „örök érvényűnek”. Így tilossá válik a szövegek szó szerinti értelmezése. Ehelyett a Biblia alapvető fontosságú üzenetét az Istenszeretetet és a felebaráti szeretetet teszik a teológia alapelvévé.

Ez a liberális szemlélet a katolikus egyházban is megjelenik, de ott sokkal kevésbé tud meggyökerezni, aminek oka a hatvanas évek szexuális forradalma után kibontakozó ún. antimodernista törekvésekben keresendő. Ezeknek a törekvéseknek a hátterében különféle félelmek húzódtak, melyek szerint például a szexuális szabadosság megfertőzi majd a keresztény értékrendet, illetve a liberalizmus erősödése, a szekularizáció az egyházat hatalomvesztéssel, társadalmi pozíciója gyengülésével fenyegeti. Ezért II. János Pál és XVI. Benedek óta a katolikus egyház igyekezett ellehetetleníteni minden olyan teológiai irányzatot, amely bármiféle társadalomtudományos indíttatással rendelkezett ill. a progresszív szemléletű katolikus tételeket a szexuálmorális kérdésekben teljesen háttérbe szorították. Mindez lényegében a 2014-es családszinódusig folytatódott, ahol Ferenc pápa új cselekvési tereket akart megteremteni, de talán maga sem számolt a konzervatív körök rendkívül erős ellenállásával.

Alapvető diskurzusok a különböző egyházakban és a 21. századi keresztény ember felelősségéről

Dr. Perintfalvi Rita, katolikus teológus írása eredetileg a Reflektor.hu portálon jelent meg, Itt a Pride, és még nem tudod, hogy miért utáld a melegeket címmel. A teljes cikket ide kattintva olvashatja tovább.

Névjegy
Dr. Perintfalvi Rita katolikus hittudós, a biblikus tudományok doktora, kulturális és szociális menedzser, mentálhigiénés szakember. A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke és a European Society of Women in Theological Research tanácsadója. A Bécsi Egyetem Katolikus Teológia Fakultásán megszerzett doktorátus után jelenleg habilitációja előkészítésén dolgozik. Témája: "A társadalmi és vallási kirekesztés különféle formáinak transzformálási lehetőségei teológiai szemszögből."