Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

Indiai gyerekek az iskolában (Fotó: Devannath / Pixabay)

A család válságával már több évtizede foglalkozik a szociológia, a pszichológia, és más társadalomtudományok. Ezek kezdetben csak a fejlett világgal kapcsolatban állapítottak meg vészjósló tendenciákat, ma már vizsgálatuk tárgyává teszik Indiát, Kínát, és Dél-Amerikát is. A kutatásokból egyelőre vegyes kép alakul ki. Minden esetre az kiderült, hogy még nincs itt a világvége. A családnak hosszú a története, és túlságosan mélyen gyökerezik ahhoz, hogy könnyedén megszűnjön létezni, de ha eltűnne, akkor sem hihető, hogy az emberiség halála következne. A nevelés csődjéről is hallani, az oktatásról pedig rettentő sirámokkal van tele a világsajtó: dörgedelmeket szórnak az analfabetizmusról, a gyerekkatonákról, a gyermekrabszolgaságról. Mintha a gyerekeknek nem lett volna a történelem során még sanyarúbb a sorsuk, mint ma. Annyira, hogy többségük meg sem érte az egy éves kort. Amíg a világ elér a Finn, és Svéd nevelési -, oktatási rendszerig, még számtalan gyerek lesz a kábítószer, a prostitúció, az éhezés, és az otthoni erőszak áldozatává. Csak türelmesen, empátiával lehet javítani ezen, mert bármilyen konfliktus esetén a gyerekek vagy a nők az első áldozatok.

Némely családkutató arról is hajlamos megfeledkezni, hogy miért jött létre egyáltalán a család? Mélyen visszanyúlik az állatvilágba: utódgondozás által a faj fenntartása, a faj létének erősítésére szolgáló eszköz. Rendkívül bonyolulttá vált a működése, a társadalmi evolúció rendre átalakítja, de a cél ugyanaz: a faj szabadságának fenntartása, kiterjesztése. A család tehát eszköz a szabadsághoz, jelenleg az emberi lét egyik alappillére, de ki tudja, mit hoz a jövő?

Történelem

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról | Fotó: DanEvans / Pixabay

Kezdetben volt a csapat. Annak a keletkezése, amit már családnak nevezhetünk, a neolitikummal indult. A család (horda), 8-10 férfiből, nőkből, gyerekekből állt, összesen 30-40 főből. Szerkezetéről is van némi sejtése a tudománynak. A körülményektől függött, hogy többférjűségben, vagy többnejűségben éltek: kik haltak meg a vadászatok alatt, vagy pusztultak el fertőzésekben, éhezés miatt. Az akkori gondozási, élelemszerzési körülményeknek ez a létszám felelt meg a legjobban. A csimpánzok egyedileg keresnek élelmet, még a szemük is olyan, hogy ne lehessen meglátni, merre néznek, nehogy elárulják a többieknek, merre van a finom gyümölcs. Ellenben az emberek már millió éve közösen vadásztak, gyűjtötték az élelmet, később együtt terelték az állatokat, művelték a földet. Intenzív, állandó kommunikáció, élelemmegosztás jellemezte őket a csoporton belül, ez jobb túlélésüket szolgálta. Majd uralkodó folyamattá vált a munkamegosztás. A vezér mellett voltak, akik készítették az eszközöket (ügyesen pattintottak), mások a futásban, dobásban, dárdahajításban, bőrvarrásban, halászatban jeleskedtek. A hordán (családon) belül az agresszió lecsökkent (más állatfajokhoz képest), hiszen a veszekedés rossz hatással volt az élelemszerzésre, a gondozásra. Az agresszió csökkenéséhez hozzájárult az állandó, és mindenkire kiterjedő szexuális tevékenység, a női orgazmus kialakulása. Míg a majmoknál (kivéve a bonobókat) többnyire csak a hordavezér, és egy-két vezető hím kopulál az éppen ösztruszban (peteérésben) lévő nősténnyel (titokban azért másokkal is), az embereknél a legtöbb férfinak jutott nő. Az egyes családtagok speciális tudáson alapuló hatalma kikényszerítette a vezér szexuális egyeduralmának végét; bár a vezér erős volt, a véznább ügyesebben hajított, vagy pattintott, ezt a nők honorálták. Így kialakultak a monogám párok. A születő kölykök védelme jobb volt egy állandó hím segítségével. De a folyamat ma sem ért véget. Ahogyan Csányi Vilmos említi, az emberiség félúton van a monogámia, és a poligámia között. A számtalan válás, külső kapcsolatok, a többnejűség, a promiszkuitás végigvonul a történelmen.

A munkamegosztással kialakult a tanítás: interaktív, kommunikatív folyamat. A kismajmok csak ellesik a nagyobbaktól a magtörés, vagy a hangyahorgászat módszerét, mozdulataikat nem javítja ki senki. Az emberhordákban a szülők egyre kevésbé féltették gyerekeiket a családon belül. Az idősek, a testvérek fokozódóan vettek át nevelési funkciókat, amíg a munkaképesek élelemért jártak, vagy védték a territóriumot.

A nevelés és a tanítás tehát már kezdetektől nemcsak a szülőkre hárult. Így alakult ki azután a család, (később a nemzettség, nép) közös szokásokkal, szerszámokkal, hiedelmekkel. A gyerek fizikai létének fenntartása, és a társadalom legalapvetőbb szokásainak elsajátíttatása a szülőkre hárult; a hiedelmek, a specializált munka, és a nagyobb közösség kommunikatív cselekvései már nem. Az ókorban azután kialakult a „pater familiaris”, amely hosszú időre kijelölte a családon belüli viszonyokat: megszületett a mai értelemben vett család. Hozzávetőlegesen három-ötezer évig jól működött az a felállás, hogy a férfi, - hasonlóan az emberré válás időszakához -, alfa hímként birtokolta a család tagjait. Marcianusnak (i.sz. V. sz.) az a jámbor óhaja, hogy az apai hatalomnak nem atrocitasban, hanem pietasban (kegyes szeretetben) kell megnyilvánulnia, már mutat agressziót csökkentő, halvány egyenlősítő igényt, mégis a belső agresszióról máig is csak úgy beszélhetünk, mint egy folyamat aktuális állásáról. Nagyjából hasonlóan alakult a család története (mutatis mutandis), a fizikai agresszió, és a protestáns szeretet között hullámozva, akár Kínát, akár Indiát, vagy Afrikát tekintjük, pedig ezeken a helyeken természetszerűen nem volt kereszténység.

A család evolúciója nem állt meg, mint alapvető termelőüzem, igazodik a termelés egyéb színtereihez. A gyerekneveléssel kapcsolatban már az ókorban megkezdődött a funkcióvesztés: katonai nevelés (Spárta), a mesterségek kialakulása, a rabszolgaság (gyermekkísérő: paidagogosz), mind-mind lecsíptek apró darabokat a család funkcióiból. A középkorban a cselédség, az újkorban az olcsó női munkaerő a gyárakban változtatott a családon; a huszadik században, a két világháború drasztikusan formálta át a családi viszonyokat, mert a nők nagy része a családon kívül végezte a munkáját (Európában 40-60%). Ennek megfelelően egyre lazábbra vették a válás lehetőségét. Ma Európában, és egyre terjedően más kontinenseken is, a nők nagy részének van a családon kívül munkája. Ez a folyamat visszafordíthatatlan. Előretörését segíti, a társadalom segítségnyújtása a nevelésben. Minél többet segít a társadalom a gyermeknevelésben a családi nevelésen kívül, annál inkább töredezik a hagyományos család.

A társadalomnak viszont segítenie kell, mert szükség van a külső női munkára, és a viszonylag egyformán nevelt (szocializált) gyerekekre is. Ahogyan a munkamegosztás egyre apróbb részekre töri a társadalmat, úgy kell nemcsak különbözővé, hanem egyformává is válniuk a gyerekeknek is. Már egészen kis kortól specializálják a szülők a gyerekeket, és ennek megfelelően küldik különféle iskolákba. Van, aki balettozni tanul, mások zenélni, sakkozni, sportolni járnak, vagy nyelvtanfolyamra. Manapság a fejlett világban rengeteg gyerek már 3 évesen tudja kezelni az okostelefont, 4 évesen képes az internetezésre. A korai tagozódásnak megfelelően az agy struktúrája már 3-4 éves korban bizonyos specializálódáson megy keresztül. (Ebből maradnak ki a szegény gyerekek, aminek a későbbiekben súlyos következménye van a termelést, és az egyéni sorsokat tekintve.)

A biológiai evolúció diktálta származásbeli összetartás is lassan halványodik. Egyre több a mozaikos család (Karinthy: „az Én gyerekem, meg a Te gyereked veri a Mi gyerekünket”). Nő az örökbefogadások, száma, valamint a mesterséges megtermékenyítések idegen spermával. Az emberiségnek egyre értékesebbek a gyerekek, mert egyre több energiát kell befektetni nevelésükbe. A munkamegosztás növekedése kikényszeríti nemcsak a genetikailag távol álló gyerekek szeretetét, hanem ezzel egy időben a xenofóbia csökkenését is. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy ezeknek a folyamatoknak a változását emberöltőkben, évszázadokban mérik. Afrikában még alig van értéke a gyereknek.

A 30-40 fős család az ókortól napjainkig egyre inkább leszűkül. Európában elérte a legkisebb terjedelmet: az egyszemélyes családot; a másik véglet India, ahol most nagyjából 20-25 tagúnak számít a szűken vett család, de gyorsan csökken, miközben erőteljesen modernizálódik a termelés. Más helyeken évtizedek óta megfigyelhető a család mutációja. Eddig teljesen ismeretlen formák alakultak ki a női emancipációval, a válásokkal szoros kapcsolatban. Az újkori változások kezdete a felvilágosodás, és a Francia Forradalom, így jó kétszáz éves trendről van szó, amely lassan kisugárzik a világ többi részére. Egyszülős -, mozaikos -, „mamahotelos” -, részben szinglis -, barátsági alapon álló (Neil Simon: A furcsa pár. Film és színdarab.), vagy meleg családokról van szó, melyek Európában, és Észak-Amerikában terjednek, és a nők munkába állásával, a családon kívüli munkamegosztásban való női részvétel növekedésével állnak összefüggésben. Hozzájárult ehhez, hogy folyamatosan csökkent Európában a gyermekhalandóság, javult az egészségügy, kialakult az iskolarendszer, és nőtt a születéskor várható élettartam. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a bűzös újkori városokat, a tizenkét órás gyerek -, és női munkát, a prostitúció kiterjedtségét, de ezek százötven év alatt jelentősen lecsökkentek. Az első világháború, a nők szakmai teljesítményei, a választójogi harcok mind hozzájárultak a család szerepének a megváltozásához, és a mára kialakult népesedési problémákhoz.

A helyzet ma

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról | Fotó: IsaacFryxelius / Pixabay

A felnőtté váló gyerek munkájának értéke immár döntő részben nem a családé, hanem egy nagyobb közösségé, (a fejlett világban jelenleg javarészt a nemzetállamé). Amennyiben a társadalom ezt a „tulajdonváltást” akceptálja, és a gyereknevelés anyagi, szellemi terheit arányosan átvállalja, a népesség nem csökken. Ha a kelleténél kisebb erőforrást juttat a családokhoz, ez demográfiai problémákat okoz.

A kérdés, hogy kik a tényleges nevelők? Még elsősorban a szülő (gondozó), de ide tartozik az egész nevelői (bölcsődei -, oktatói -) hálózat, a családsegítők, az egészségügy, a média, és minden egyéb kommunikatív csatorna: a gyermekkönyv kiadók, játékprogramozók, elektronikus oktatási anyagokat készítők, barátok, ismerősök.

A hagyományos (ázsiai) társadalmakban a gyerek a családi munkamegosztás része, a szellemi, anyagi befektetés javát a család adja, a család visszakapja a gyerektől. Dél-Amerikában és Afrika déli részén elterjedt a gyermekeit egyedül nevelő nő, a férfi nem járul hozzá a neveléshez, de nem is kap vissza semmit. Dél-Amerika népesedését tekintve az egyszülős megoldás is lehet valamennyire hatékony, pedig a „nemzetállam” azon a környéken sokkal kevesebbet segít, mint Észak-Amerikában.

Európában azért jött létre a társadalmi evolúciós zsákutca, mert az állam elveszi (kommunizálja) a szülői befektetést, kevesebbet oszt vissza, mint amennyit a szülők megérdemelnének. A szegény, rosszul nevelt gyerek szocializációja esetén a ráfordítás kicsi, a haszon is kicsi, de így is jelentősen hozzájárulnak a szülők az emberi lét újratermeléséhez.

Az állatvilágban két fő szülői stratégia működik: sok ivadék kevés gondozással, vagy kevés ivadék sok gondozással. Az előbbi jellemző például a halakra, míg utóbbi leginkább az emlősök sajátja. Úgy látszik ez az evolúciós tény az emberre is hat. A szülők minél több időt, gondoskodást, tőkét fordítanak a gyerek nevelésére, annál kisebb a gyerekszám. Afrika egyes országaiban 8-12 szülés is jut egy nőre, de óriási a gyermekhalandóság, és felületes a szülők -, és a társadalom (iskola) nevelése is.

Az ember szaporodási ösztönét ugyanakkor a neocortex is felülírja. Így született meg először a kiterjedt prostitúció, a huszadik század végén pedig az internetes pornográfia. Ezek szintén rombolják a demográfiai helyzetet, (viszont a szegény országok túlnépesedésére pozitív a hatása). Az is lehetséges, hogy a szaporodási ösztön, és a tudatos tevékenység harcaiban, a tudat alatti gátlások hozzájárulnak ahhoz, hogy a hormon -, és immunrendszeren keresztül nehezüljön a teherbe esés. Egyes rasszokhoz tartozók esetében kezdenek bajok mutatkozni a fertilitás terén.

Ha Európában nem csökkent volna le a születésszám, minden nőnek 6-8 egészséges gyereke lenne, a kontinens népessége öt milliárd környékén járna, és az országok GDP-jének döntő része az oktatásra, és az egészségügyre, vagy háborúra menne el.

Amennyiben az egyes államok megfelelően honorálják a gyereknevelés anyagi és szellemi terheit, a demográfiai gondok megszűnnek ugyan, de a családok szerkezete már sosem lesz a régi. Az emberek szabadon (nevelésüknek megfelelően) döntenek arról, mibe fektetik azt a tőkét, melyet a szüleiktől kaptak: sok gyermeket nevelnek kevés pénzért, társadalmi tőkéért, vagy más helyütt kamatoztatják anyagi -, és tudástőkéjüket. (Ezért az emberi tőke „portfóliójáról” beszélhetünk.)

A legfejlettebb országokban tehát a család kérdése másodlagos, a fő gond a születések száma. Ezen csak hatalmas anyagi, szellemi beruházásokkal lehet segíteni. Amíg a szegényeknek nem adnak megfelelő szellemi, és részben anyagi tőkét, marad a sok, potenciálisan kis munkaértékű gyerek. A középosztályban viszont akkor lehetne növelni a gyereklétszámot, ha a társadalom elismerné teljes értékű munkának a gyermekgondozást, nevelést: huszonnégy órás szolgálat, kreatív értelmiségi -, jelentős fizikai munka. Ennek megfelelően átlagos diplomás bér járna a tevékenységért. Ezen felül a gyermek neveléséhez szükséges összes anyagi forrást biztosítani kellene. Ebben a felállásban a gyerek egy megművelendő munkadarab, melyhez a szerszámokat (ruha, kifestő, gyermekülés, könyv, pelenka, gyógyszer, bébi papi), a munkáltatónak, azaz az államnak kell fedeznie. Ebben, és csak ebben az esetben szűnnének meg a demográfiai bajok, és egyben visszaerősödne a család státusza, mert egy szülőpáros gazdaságosabban tud 16-18 éves koráig felnevelni, akár 4-8 gyereket. (A szülő nőknek ezen felül az egészségromlás veszélyeit is honorálni kellene.)

A születésszám csökkenése kapcsán beszélnünk kell a nagyszülők szerepéről is. Sok tízezer éven keresztül az idősebb nőstények, asszonyok (esetenként hímek), segítettek a gondozásban, nevelésben. Ma a nagyszülők egyre kevesebb késztetést éreznek bekapcsolódni ebbe a munkába, hiszen a fejlett világban 65-70 éves korukig a családon kívül dolgoznak. Ezáltal szintén csökken a családi kohézió.

Külön kell beszélnünk még arról, hogy a gazdag családokban, ahol a nő többnyire háztartásbeli, és anyagi, lelki akadályai nincsenek a gyerek magas szintű nevelésének, jóval több a gyerek. Ebben az esetben a nő élethivatásává válhat a szülői gondoskodás. Ez azonban csak a népesség legfelső 1-5 százalékát érinti.

Népesedés, nevelés, család a XXI. század elején

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról | Fotó: 5zal / Pixabay

Japán

Ha a felkelő nap szerint járjuk kőrbe a földgolyót, a család helyzete után kutakodva, Japánnal kell kezdenünk. Három trend bánt el csúnyán Japánnal: az emancipáció, a nevelés átalakulása, és a genetikai bezárkózás. Utóbbi egy több száz éves nacionalista hagyomány a szigetországban. A társadalmi evolúció, az ember egészének újratermelése zsákutcába jutott Japánban. Ott ahol nem születnek gyerekek, öregszik a társadalom, s végül kipusztul. Jelenleg nem látszik megtörni az a rossz hiedelmeken alapuló etika, hogy migránsokat lényegében nem fogad be az ország. A magas szintű tudományos, oktatási tevékenységet végző külföldieket is csak nagy nehézségek árán tudja integrálni.

A Második Világháború utáni Japánban az emancipációs folyamatok felgyorsultak, a gyermeknevelés átmenetileg magas presztízsű munka lett, sok gyerek született, de nevelés feladatainak jelentős részét idővel átvette a társadalom, hiszen a munkamegosztás olyan specializációig jutott el, aminek a családi nevelés nem tudott megfelelni. A nők felszabadult munkaerejét felszívták a szolgáltatások, és az ipar egy része. Mivel a nők Japánban óriási hatalmi hátrányban vannak még ma is, nem akarnak szülni, mert ez konzerválná szubmisszivitásukat. Ennek megfelelően alakulnak pszichés jellemvonásaik is: individualitás, függetlenség, érzelmi távolodás a férfiaktól. Az a fajta altruizmus, taktilis érzékenység, biztonságigény, mik a nőket annyira jellemezte évezredeken keresztül, halványulóban van.

A 15-30 éves korosztály 40 %-ának nem volt komoly kapcsolata, szingliként él, vagy a szülői házban. A születési ráta a 2. világháború utáni 4-4,5-ről napjainkig 1,2-re csökkent. A férfiak sem törekednek a családalapításra, a szülői gyermeknevelésnek óriási költségei vannak attól függetlenül, hogy egy sor nevelési funkciót átvett a társadalom (a nemzetállam). Egyelőre az látszik, hogy az állam nem ismerte fel, hogy a gyerektermeléshez, mint a társadalom legalapvetőbb termelési formájához sokkal nagyobb arányban kell hozzájárulnia a redisztributív folyamatokban. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a következő száz évben Japán annyira meggyengül, hogy a környező országok migrációs nyomásának nem fog tudni ellenállni, és így egész kultúrája jelentősen átalakul. De nem hinném, hogy az anyagi, és szellemi javak termelésének kultúrája teljesen el fog tűnni, hiszen minden halódó társadalom jelentős értékeket örökít át. Addig is lassan, de folyamatosan változik a nevelési attitűd.

A konfuciánus nevelésnek tekintélytisztelő, az apát, és a tanárt szoborként megjelenítő hagyományos felfogása lassan elenyészik. A kreativitás, a tekintély megkérdőjelezése jobban teret kap. A katonás oktatás szakbarbár képzésre hajlamosító, tudáshálót szűkítő formája csökken. Viszont megmaradnak az oktatási intézmények, tovább erősödnek az újító fiatalt előállító oktatástechnológiai módszerek, az egész nevelési rendszer hatalmas hajója folyamatosan fordul a képességek, készségek kialakításának erősítése felé, a tatot mutatva a felesleges lexikális tudásnak. De ugyanakkor megmarad a szorgalom, és a tudásorientáltság.

A nevelési rendszer, és az egész társadalom átalakulása csak részben lehet sikeres, mert a Japán állam nem ad elég teret az iskolarendszerben az emancipációnak, és nem veszi le az anyagi terheket a családról. Jelenleg az általános iskolákban 60 % a női pedagógus, viszont a középiskolai -, egyetemi oktatók 90 % a férfi. Az általános iskola ingyenes, de a továbbtanulás nem. A középiskolát 90 % elvégzi ugyan, de már ez is erősen megterheli anyagilag a családokat, nem beszélve az egyetemekről. Sem a fiatal férfiak, sem a nők nem akarnak vállalni ilyen terheket. Ezek jelentősen latba esnek már a házasságkötést megelőzően. Az egyének számára a gyerek nem kifizetődő. A szexuális ösztönöket teljességgel kiélik a pornográfiában, a gyermeknevelési ösztönt felülírja az individuális racionalitás.

Kína

Míg Japánban autoriter politikai berendezkedésre hajazó, erősen jobboldali rendszerek váltják egymást, mely a 2. világháború után évtizedek alatt szervesen alakult ki, Kínában vezényszóra csinálták meg a konfuciánus tanokon, és az egyke gyerekeken alapuló nevelési, oktatási rendszert.

Akárcsak Japánban, a fegyelem, a tekintélytisztelet, és a gyakorlás magasra repíti a gyerekeket a PISA- felméréseken. Matematikai, természettudományos készségeik kiválóak, azonban kreativitásuk csekélyebb, mint általában az európai, vagy az Egyesült Államokbeli társaiké. Itt is óriási érték a gyerek, rengeteg pénzt áldoznak az iskoláztatásra. A születésszámmal itt is hasonló bajok vannak: a lakosság öregszik. Ezért feloldották az „egy gyerek” törvényt. De harminc év alatt megváltozott mind az anyagi-, mind a szellemi javak termelésének a módja, ezért nem tudják visszatornázni a születésszámot, hiszen az állam redisztributív rendszere primitívebb, mint Japánban, és még kevesebbet kapnak a szülők, mert az iskolai oktatásra is kevesebbet áldoznak jelenleg. Azonban az állam egyre növekvő mértékben használja a költségvetési pénzeket az oktatásra. GDP-arányos összegekben már elérte Európa szélét.

Kína 2025-30 között eléri a maximális népességet, és lassan csökkenni fog, de nem annyira, mint a születések számából várható lenne. Már most jobban befogadják a migránsokat, ugyanis meredeken csökken a fiatal nők aránya a társadalomban. Kínai szokás szerint a fiú gyerek sokkal értékesebb, ezért milliószámra abortálták el a lány főtusokat, az ultrahang technika dicstelen használatának „segítségével”. A nők „importja” nyomán a xenofób, rasszista viselkedés a népességben csökkenni fog.

Várható, hogy Kínában is lazul a merev, tekintély tisztelő pedagógiai rendszer, ahogyan ez a folyamat Japánban is megkezdődött. De míg Japánban az alapiskolákból nagyjából azonos tudással kerülnek ki a gyerekek, Kínában még hatalmasak a különbségek, főként a vidéki iskolák rovására. Itt milliószámra termelődnek ki kevés tudással rendelkező fiatalok az iskolákban. Olcsó, szakképzettség nélküli munkaerő válik belőlük. A jelenlegi trend azonban az, hogy óriási lépésekkel halad a Kínai nevelési-, és iskolarendszer a magasabb képzés felé. A szorgalom a tudás centrikusság a legszegényebb rétegekben is teret nyer, és a tanulásra fordított pénzek növekednek. Inkább az amerikai nevelési rendszer felé közelednek, amelyben sok a leszakadó, de növekszik az egyetemi végzettségű ember.

Kínában néhány évtizeddel ezelőtt még eléggé szilárdnak mutatkozott a nagycsalád. A gyerekeknek kötelességük volt támogatni szüleiket. A felülről vezérelt nagyon gyors iparosítás, és az utóbbi 1-2 évtizedben megerősödő posztindusztriális életvitel szétrobbantotta a hagyományos családi struktúrákat. A földművelésből való kikerülés, a 10-14 órás munkaidő, és az urbanizáció megindította a válási folyamatokat, a család széttöredezését. A szülők, - hasonlóan Japánhoz -, nem kapnak elegendő anyagi -, és társadalmi tőkét a gyerekneveléshez. De, mint említettem, Japánnal ellentétben a migrációból hatalmas mennyiségű emberi tőkeáramlás indult meg, így a kínai család teljes átalakulása sokkal lassabb folyamatnak látszik, mint Japánban.

India

Indiában Kínánál lassabban halad a modernizáció, ezért a család is sokkal hagyományosabb formát mutat. Általában sok gyerek születik, kis társadalmi ráfordítással. A szülők közötti munkamegosztás a kora újkori Európát idézi.

Mivel nagyon kicsi a társadalmi mobilitás, a népesség több, mint háromnegyede hagyományos formában él. Még a magas képzettségű férfiak esetében is megmaradt a nagycsalád, ahol kizárólag a nő feladata a nevelés, és a családi élet megteremtése. Ezzel egy időben van jelen, az ennél primitívebb életmód.

A férfiak jelentős részének nincs annyi tőkéje, hogy akár családi munkamegosztást tudjon kialakítani. E magányos emberek, ösztöneiktől vezérelve, elkövetői lesznek szexuális erőszaknak, de egyben ők is áldozatai a családnélküliségnek. A lánycsecsemők egy részét elabortáltatják, másrészt a tanulatlan magányos nők jobban be tudnak illeszkedni a családi munkamegosztásba, mint a munkanélküli, vagy minimális jövedelmű férfiak. Ezért virágzik a prostitúció.

Azokban a családokban ahol a lányoknak is lehetőségük van tanulni, már a bomlás jelei is mutatkoznak. Kevesebb gyerek születik, esetleg a nő is munkát vállal. A hagyományos családi státusz megváltozása (válások száma) kicsi, az özvegyektől elvárják, hogy ne menjenek férjhez. Válást a hindu vallás nem ismer. Ennek ellenére emelkedik (a városokban) a válások száma, pedig az elvált nő gyakorlatilag jogfosztottá válik. Tartásdíj nem jár neki, ha másik férfivel akárcsak egy szobában tartózkodik négyszemközt. A női emancipáció azonban Indiában is elindult. Ennek következménye hosszú távon a népesség stabilizálódásában (2050-ben 1,4 milliárd), és a válások számának növekedésében fog megmutatkozni. Komoly feszültségek mutatkoznak a muszlim -, és a hindu családok működése között. Úgy látszik a hinduizmus, a buddhizmus, és a szikh vallás megengedőbb a modernizációval szemben.

Az indiai iskolarendszer rendkívül heterogén. A falvakban általában az önkormányzatok által működtetett alapfokú intézmények vannak, kevés a tanár, látszattanítás folyik. Sok faluban egyáltalán nincs iskola tanárhiány miatt. A túlzsúfolt, sokszor pad nélküli „osztálytermekben” több korosztály tanul egyszerre. A tanulás ebben az esetben inkább az idő eltöltését, és némi magolást jelent. Gyerekek milliói kerülnek ki teljesen analfabétán az osztályokból. Amelyik gyereknek nem tudják kifizetni a szülők a minimális tandíjat, különféle szolgáltatásokkal fizetnek: bevásárlás a tanárnak, takarítás, vagy a tanár lábának masszírozása a tanórák alatt.

Jobb a helyzet az állami iskolarendszerben, és a városokban. Itt általában a 11-14, és a 15-18 éves korosztály tanul. Valamivel magasabb a tandíj, ez erősen szelektáló tényező. Az innen kikerülő gyerekek között kevesebb az analfabéta. A bizonyítványt sok helyen meg lehet vásárolni, esetleg elegendő, ha a szülő rendben befizeti a tandíjat. De itt már tanulnak valamennyi angolt, földrajzot, esetleg némi számítástechnikát, matematikát. Az itt megszerzett tudás többnyire nem elegendő a magasabb követelményű főiskolák, egyetemek elvégzéséhez.

A magániskolák többsége konzervatív, angolszász típusú, - modern tananyaggal -, és jó az oktatási színvonal. A magas tandíjat csak a gazdag szülők engedhetik meg maguknak. Leginkább azok a gyerekek tudnak egyetemre kerülni, akik ezt az iskolatípust végzik. Kevés az ösztöndíj.

Az indiai iskolarendszer kétségtelen fejlődését több súlyos probléma nehezíti. Bár a központi kormányzat 2006-ban már a GDP 3,1 %-át költötte az iskolarendszerre, a korrupció ennek jelentős részét eltünteti. Elméletileg a gyerekek 99 %-a jár iskolába, mégis 50 % fölött van az írástudatlanok száma. A lányok között, - mint általában a fejlődő világban mindenhol -, jóval magasabb az analfabetizmus. A falusi és városi alsó fokú iskolákban a legtöbb helyen nincs áram, és koedukált a latrina, ezért a lányokat el sem engedik a szülők az iskolába. India egyes területei (például Gujarat, Punjab) jóval fejlettebbek, mások (Assam, Bihar) a szegénység miatt még elmaradottabbak. Sok vallási szerveződésű iskola van. Jó minőségűek, nincs, vagy csekély a tandíj, ez szinte az egyedüli ugródeszka a szegény, de törekvő gyerekek számára. Ugyanakkor ezek az iskolák mélyítik a lányok hátrányos helyzetét.

Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika

Ezekre az országokra rányomja bélyegét az óriási korrupció, a hatalmas jövedelmi különbségek, a lakosság jelentős részének kulturális elmaradottsága, és a nehézkes modernizáció, melyben súlyos felelőssége van a fejlett világnak.

A fejlett világhoz képest jelentős különbség mutatkozik a nők helyzetében, a család stabilitásában, és az oktatási rendszerekben. Ezekben a régióban a legfejlettebb Törökország (80 millió), és Chile, de itt sem hasonlítható össze a nők helyzete Európával, kivéve egyes nagyvárosokat.

Törökország a családot, a nevelést, és az oktatást nézve is kettészakadt állapotban van. A nyugati nagyvárosokban fejlett termelés, sok női munkaerővel, kisebb családokkal, kevesebb gyerekkel, már-már európai szintű oktatással, erős egyetemekkel, alacsonyabb születési rátával. Kelet-Törökországot sok helyütt polgárháborús viszonyok -, gyenge női jogok -, sok gyerek -, nagy gyermekhalandóság -, nagy családok -, nagy termékenységi mutatók jellemzik. A fejletlen és fejlett régiók termékenységi rátája nagyjából kiegyenlíti egymást, tendenciájában népességcsökkenés várható. A keleti országrész nagyon lassan éri utol a fejlett területeket, mert a nagyarányú korrupció az erőforrásokat nyugaton tartja. Nyugaton a válások nőnek, sok nő nem hord kendnőt, esetenként minkét nem fogyaszt alkoholt, keletre ez nem jellemző. Utóbbi területen sok a muszlim iskola. Ez már a tanítási időben, a biflázási módszerek miatt is gátolják a modern mérnöki -, és természettudományos ismeretek terjedését, a társadalomtudományokról már nem is beszélve.

Hasonlóan ítélhető meg a másik fontos közel-keleti ország, Irán (66 millió). Itt is erős a vidék-város ellentét. Ideológiai szempontból mintha az ötvenes évek Közép-Európájában járnánk. Komoly ellentét van a hivatalos ideológia (vallás), és a mindennapi élet között. Tilos a válás, de nő a leányanyák száma; a közszférában 80 % a nők aránya, de kötelező kendőt hordaniuk; az egyetemi hallgatók 65 %-a nő. Akárcsak Törökországban, feketén hozzá lehet jutni modern fogamzásgátlókhoz, a termékenységi ráta 1,9 %, és csökken, ellentétben a többi térségbeli országéval: Pakisztán, Afganisztán, Szíria, Irak, Jordánia, Jemen. Ezeket az országokat a nagycsalád, magas termékenység, a nők kiszorítása az oktatásból, és általános analfabetizmus jellemzi. A szíriai polgárháború előtt hasonló volt a helyzet, mint Iránban. A városokban voltak jó képzettséget biztosító középiskolák, és egyetemek.

Szaúd-Arábia, és a környező olaj országok családi, nevelési rendszere mélységesen konzervatív, ugyanakkor vannak jó katonai, műszaki jellegű iskolák. A beáramló európai humán tőke, és az olaj (földgáz) jelentőségének csökkenése a lassú, de erős modernizációt erősíti, akár a társadalmat, akár a családot, és a nevelést nézzük.

Afrika északi részének családi -, nevelési hagyományaira szintén az iszlám kultúra nyomja rá bélyegét. A felszín alatt azonban láthatatlan hálózatok: az internet, és a mobiltelefónia rombolja a hagyományos struktúrákat, és nem tudható, hogy az élelmiszer -, és vízhiánnyal együtt, mikor esnek össze a diktatórikus politikai berendezkedések, ezzel 20-40 éves távlatban megpecsételve a hagyományos családi és nevelési rendszereket. Jelenleg az sem tudható, hogy a fejlett világ mikor lesz érdekelt abban, hogy egyre kevesebb fegyvert, és egyre több humán -, és gazdasági tőkét vigyen az afrikai országokba. Ez Kína, Európa, az Egyesült Államok, és India bonyolult érdekellentéteinek, és közös érdekeinek az ellentmondásos viszonyaitól függ. Ugyanez fokozottan érvényes a szub-szaharai régióra is, ahol a világ legkaotikusabb állapota van. A család, a nevelés, és az oktatás fejlettsége a legtöbb országban, még észak-afrikainál is elmaradottabb állapotban van. Érdekes jelenség, hogy sok muszlim országban futótűzként terjed az anális szex, mint a fogamzásgátlás egy sajátos módszere. Különösen jellemző ez Törökországra.

Dél -, és Közép-Amerikában az utóbbi évtizedekben jelentős a GDP -, a politikai rendezettség növekedése, az ipari-, kereskedelmi -, szolgáltatási szektor modernizálódása. A népesség növekszik, de csökkennek a születési ráták, nőnek a különélések, javult az oktatás minősége, de a szegények számára sokszor megfizethetetlen. Ez egyelőre stabilizálja a családot. Hosszú utat kell még megtenni ezeknek az országoknak a faveláktól, az egyetemekig. Olyan jelentős országokban, mint Mexikó, Argentína, nő a lakosság, ugyanakkor Brazíliában, Chilében csökken. Úgy látszik, mintha a lakosság csökkenése fordított korrelációban állna a család nagyságával, és az oktatási fejlődésével. Minél kevesebb gyerek születik, annál értékesebb a szülők -, és a társadalom számára. Minél nagyobbak a nők jogai, minél többen dolgoznak a családon kívül, minél jobb az oktatás, annál inkább töredezik a család.

Az európai kultúrkör (Európa, USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, és részben Oroszország)

Az egyes országok között jelentősebbek az azonosságok, mint a különbségek. Nemcsak a családdal, a szülési akarattal van baj, hanem komoly meddőségi problémák is fellépnek. A keresztény-típusú monogám család, a nők (elvi) politikai -, gazdasági jogai, a nevelés alapértékei, erkölcsi -, közösségi -, munkavégzési normák, tananyagbeli azonosságok a történelem eddigi menetéhez képest gyorsan integrálják ezeket az országokat. A világ összes országa, (beleértve Japánt, Kínát, Indiát, és a Közel-Keletet iskoláinak nem vallástanítási részeit is), az európai (észak-amerikai) régiókat veszi mintának, még akkor is, ha a társadalmi evolúció zsákutcái olyan szörnyszülötteket hoznak létre, mint az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida (hiszen a fegyverek, a mobiltelefonok, az internet, a városi iskolák felépítése, mind a fejlett térségből valók).

Az európai országokat viszont ugyanaz a tudásbeli, területi dichotómia jellemzi, mint a feltörekvő országokat, de itt a legszegényebb területeken is jobban jelen van a kulturális tőke felhalmozásának segítése, (esetenként kevés sikerrel). Európában az analfabetizmus aránya 10-15 %. Attól függetlenül, hogy az egész európai kultúrkörben lecsökkent a termékenységi ráta (például Kanadában 1,58, Ausztráliában 1,8, Worldometer), a jövedelmi viszonyok legalján lévő népességben magasabb a család kohéziós szerepe, több gyerek születik, de kisebb az iskolázottság mértéke, több a háztartásbeli nő, és a munkanélküli (vagy közmunkás) férfi. Itt is az látszik, mint bárhol a világon: minél nagyobb az iskolázottság, a nők munkába állása, a családon kívüli társadalmi segítség a gyermeknevelésben, annál inkább esik szét a hagyományos család.

Az Egyesült Államok esetében ez a folyamat másként jelentkezik, mint Európában, de a lényeg ugyanaz. Nem véletlen ugyanis, hogy az óceán túlpartján a fehér rassz 2050-re kisebbségbe fog kerülni, ők adják a középrétegek nagyobb részét. Ez azért történhet meg, mert az iskolarendszerre, és a gyermekegészségügyre sokat áldoznak ugyan, de magára a családra vajmi keveset. Gyakorlatilag nem létezik szülési szabadság, GYES. A latinok, és feketék általában jóval szegényebbek, eleve úgy rendezkednek be, hogy a nő háztartásbeli, akárcsak a gazdagabb, felső-középosztálynál. Ez az erősen liberális, állami beavatkozástól mentes családpolitika, (csak 6-14 % adókedvezmény van a gyerek 18 éves koráig), a szegényeket, és a munkanélkülieket sújtja, - nagy mobilitás hiányt okozva -, de egyben erősíti a szegények között a családot. Hozzáteendő, hogy sok nagyobb cégnek minőségi női munkaerőre van szüksége. Ezt úgy oldják meg, hogy cégen belül létesítenek bölcsődét, óvodát, és a nők átjárnak szoptatni, gondozni. Ez a nevelési módszer az 50-es, 60-as években, a „szocialista” országokban is jelen volt, meglehetősen kétes eredményekkel. Az így felnövő 0-2 éves babák sok esetben traumatizáltak.

Európában jóval változatosabb felépítést mutatnak a családok. Egyes országokra már kimondható, hogy a hagyományos családmodell kisebbségbe került. A kereszténységre, és a család szentségére sokat adó Lengyelországban a gyerekek 23,5 %-a születik házasságon kívül. Ugyanez az adat Németországban 35 %, Nagy-Britanniában 48 %, Franciaországban 57 %, Bulgáriában 59 %, és a számok növekedést mutatnak.(KSH, Demográfiai évkönyv, 2014). A házasságkötések körülbelül fele válással végződik: Lengyelországban 30 %, Németországban 50 %, Franciaországban 58 % (EUSTAT). A mozaik családok, a gyermeküket egyedül nevelők (segítséggel), és az egyszemélyes családok aránya nő. Ha nem kap nagyon erős anyagi, nevelési támogatást a hagyományos család, évtizedei meg vannak számlálva. Nemcsak az anyaság (apaság), teljes munkaként elismeréséről van szó, hanem ingyen lakásról, mindenféle kulturális segítségről is.

Az európai nevelési, oktatási rendszerek (bölcsőde, óvoda, oktatás, felsőoktatás), már a 20. század végén is jelentős integrációt mutattak. A bölcsődei, óvodai intézmények nevelési módszerei konvergálódnak, egyre inkább hasonló képet mutatnak minden országban, csak a színvonalban térnek el. Két fő típus a jellemző: a szociáldemokrata (Svéd), és a konzervatív (Brit). A szociáldemokrata típusban viszonylag nagy a családi pótlék, olcsóbb és azonos szintű a bölcsődei, óvodai ellátás. A konzervatív típusnál kisebb a családi pótlék, és a bölcsőde, óvoda a szegényebb rétegeknek nagyon drága, ezért ez már a gyerekek kis korában nehezül a társadalmi mobilitás. Viszont a szegényebb rétegekben erősíti a családi kohéziót, mivel az anya kénytelen otthon maradni a gyerekkel hosszabb időre, legfeljebb félállást vállalhat, de így is sok a válás, és a házasságon kívüli gyerek. Az élettársi viszonynak kimutathatóan kisebb a kohéziója. Összességében elmondható, hogy a fejlett világban bármilyen típusú a családsegítés, és az óvodai, bölcsődei ellátás, a népesség csökken. Talán az amerikai liberális rendszer az, amelyik jobban segíti a családok fennmaradását, és a népesség stabilitását, de ott is úgy, hogy a legelmaradottabb, legiskolázatlanabb rétegekben erősebb a család. (Az Egyesült Államok majdnem megközelíti a 2,1-es születési rátát, ami a népesség szinten tartását jelenti, de ebbe az adatba belejátszik az utóbbi harminc évben illegálisan bevándorolt családok magasabb gyerekszáma is.)

A közoktatást minden európai (észak-amerikai) országban erősen dotálják. Az Európát jellemző négy nevelési felfogás (porosz, francia, brit, spanyol) a 20. század második felétől jelentős konvergenciát mutat. A porosz iskolai drill, és a spanyolra jellemző vallásközpontúság lecsökkent, növekedett a franciára jellemző értékközpontúság, és a brit pragmatizmus a felsőbb évfolyamokon. Jellemzően 12-16 éves kortól korai szakosodás történik. Az állami (önkormányzati) iskolák mindenhol döntő szerephez jutnak, és ingyenesek. A színvonal, az anyagi ráfordítás minden országban más, de a tananyag, (az anyanyelvet, és a történelmet kivéve), és a nevelési módszerek egyre inkább hasonlítanak egymásra. Az agresszió rendkívüli mértékben lecsökkent az elmúlt ötven évben. Az 50-es, 60-as években még a legtöbb országban jellemző volt a fizikai erőszak: pálcázás, pofozás, körmös, sarokba állítás, békaügetés, térdepeltetés. Mára a verbális erőszak is csökkenőben van, és ez kihat az egész fejlett világra. Az agresszió mentességnek esetenként túlzó formái is megjelentek. Például Norvégiában a családsegítő szolgálat akár egyetlen pofon, vagy rendszeres nyelvi agresszió miatt is elveheti a gyereket a szülőtől. Bizonyos mértékig itt is más úton jár az USA. Nagyon különbözhetnek az általános -, és középiskolák. Tágabbak az érték -, és nevelési különbségek. Vannak olyan középiskolák, ahonnan a gyerekek döntő része funkcionális analfabétaként végez, és vannak olyanok, melyek az egyetemi képzéssel vetekednek. A kiemelkedő sportolási lehetőségek, és az ott átélt teljesítménykényszer miatt sok gyerekekben erős a rejtett agresszió, és ez később a tanulmányi kudarcokkal együtt lecsapódik a bűnözési statisztikákban, életviteli hátrányokat okozva.

Az Egyesült Államok, a felsőoktatásban is külön utakon jár, de összességében ugyanolyan hatékony, mint az európai. Sok az alacsony szintű főiskola, ugyanakkor nagyon erős az elitképzés. A jó intézményekben nagyon magas a tandíj, kevés az ösztöndíj, míg a gyengébb főiskolákon, egyetemeken könnyebb ösztöndíjhoz, állami támogatáshoz jutni. Ez a rendszer összességében csökkenti a társadalmi mobilitást, de nem olyan arányban, hogy emiatt a társadalom összeomlana.

Az európai felsőoktatás a Bolognai Rendszerrel hatalmas integrálódáson megy keresztül a tananyagot -, a színvonalat -, és az oktatás módszertanát tekintve is. A különféle ösztöndíjak (Erasmus, CEEPUS) rendszere egymáshoz kapcsolja a különféle országok fiataljait. Magas szintű oktatáshoz lehet jutni ingyenesen, vagy ösztöndíjjal a legjobb egyetemeken is. Egyedüli gond a nyelvtudás. Amíg az Egyesült Államokban a pénz, Európában a nyelvismeret a mobilitás legnagyobb hátráltatója.

Jövőkép

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

SciArt.eu | Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról | Fotó: Graka / Pixabay

Család

A munkamegosztás bővülése, a női emancipáció, a túlnépesedés okozta változások miatt mélyülni fog a család európai válsága, 20-30 év múlva már alig kötnek házasságot.

A világ többi részén a család gyors gyengülésének lehetünk tanúi. Gazdasági szempontból megfogalmazva: ez a folyamat kapitalizmus hatékonyabb működéséhez járul hozzá. Az emberi faj evolúcióját tekintve pedig hozzájárul az emberiség létszámának csökkenéséhez, egyfajta globális születésszabályozási mechanizmus. A család kiüresedése:

A reprodukciós funkció elvesztése: növekszik a mesterséges megtermékenyítések, és az örökbe fogadások száma. Az alacsonyabban fejlett országokból, és a szegényebb rétegekből a gyerekek átvándorolnak magányosan, vagy szülővel élő emberekhez. A megtermékenyüléshez, egy-két utód felneveléséhez már nem feltétlenül szükséges férj.

A termelő funkció elveszítése: A fejlett országokban már a szegény családokban sem folyik közös anyagi termelés. A közös szellemi termelés is csökkenőben van, áthelyeződik az iskolába, az internetre, és egyéb helyekre.

A közös fogyasztási funkció csökkenése. A felnőttek, és a gyerekek is egyre többet étkeznek családon kívül. Szellemi fogyasztásuk elkülönül (Külön szoba, külön tévé, külön laptop). Az egyéb közös anyagi fogyasztások is elkülönülnek: vásárlások interneten, vagy barátokkal. A szolgáltatások igénybevétele is elkülönül: kirándulások, bankolás, közlekedés (iskolabusz, közösségi közlekedés). Marad a közös mosógép, a főzőeszközök, takarítógépek, fűtés, a lakás közös használata. Ezekhez azonban nem szükséges már a soktagú család, mert folyamatosan csökken az értékük.

A gyerek szocializációja: egyre több funkciót vesz át az iskola. A lelki támogatást pszichológusok, fejlesztőtanárok, pedagógiai asszisztensek végzik.

Idős emberek, betegek gondozása; A felnőtté váló gyerekek sok esetben távol kerülnek, vagy a családon kívüli termelésben vesznek részt. A középosztályban kezd megszokottá válni, hogy a szülők idősotthonba költöznek, vagy külön gondozó vigyáz rájuk. A beteg gyerekek esetében dadust, bébiszittert, aupairt alkalmaznak. A szegénységből kitörő családok ezt a mintát követik. A családba fektetett munka szempontjából mindegy, hogy egy, vagy két szülő nem végzi el. Csak jó munkahely, jó nyugdíj, jó szociális ellátórendszer szükséges.

Mint említettem, a család teljesen nukleárissá válása egy emberéletet tekintve hosszú folyamat, történelmi szempontból, nagyon gyors. A fejlett régiók középrétegeiben 30-40 évre teszem ezt az időt, a fejlődő országokban többre. Az európai kultúrkörben erősen csökken a házasságok száma. Magyarországon 1990-ben 100 házasságkötésre 135 megszűnés jutott, 2014-ben 165. (A folyamat nem lineáris, Magyarországon jelenleg kicsit nő a házasodók száma, de meg sem közelíti a megszűnt házasságokét.) Európában, Kanadában, Ausztráliában hasonló számokat találunk. Az USA-ban ugyan az emberek házasodási kedve nagyobb, mint az európaiaké, de ott is jóval kisebb, mint a megszűnések száma, és az esküvőket egyre idősebb korra halasztják.

A családszeretőbb országokban is folyamatosan könnyítik a válásokat. Az is megtörténhet már a század első felében, hogy a család szétesését olyan tudományos forradalmak fogják meggyorsítani, mint a genetika, az in vitro főtusznövesztés (lombikbébi kilenc hónapig), vagy az információtárolás változása (például agyba beültethető érzelmi memória). A folyamat gyorsulásához a túlnépesedés nagyban hozzájárul. Az emberiség vagy elpusztítja önmagát, vagy a 2060-as évektől kezdve jelentősen csökkennie kell a gyerekszámnak az egész világon, hiszen az emberek egyre tovább élnek. Egyes becslések szerint az emberiség optimális egyedszáma 2-3 milliárd között van. A népesség fenntartásához a 22. századra egyáltalán nem lesz szükség a hagyományos családra.

A család (és a gyerekek) helyzete azonban nem egyértelműen az egykeség, és a szingliség felé mutat, csak erős tendencia. Amennyiben egyes kormányok Európában nem sajnálnak óriási anyagi áldozatokat hozni, a családok egy része megmenthető, a szülők szaporodásban betöltött szerepének teljes anyagi kompenzálásával. Ez esetben egy, vagy több férfivel kiegészülve, erős nevelési közösségeket alkothatnak, sok, közösen nevelt gyerekkel. A család változásának trendjéhez képest, ez azonban a kisebbséget jelentheti. A sokgyerekes család marginális lesz, egészen addig, míg az emberiség el nem éri a megfelelő létszámot.

Ha az ember teljes újratermelődési folyamatainak családra gyakorolt hatását a lélektan nyelvére fordítjuk le, azt mondhatjuk, hogy a 21. század európai személyiségébe nem fér bele az a házastársi alkalmazkodás, lelki összehangolódás, és áldozatvállalás, mely megkívánná a harmonikus együttlétet, a közösen vállalt 2-3 gyereket.

A nevelés

A nevelési funkciókat gyorsuló mértékben fogják elveszíteni a családok. Ahogyan a trend már régóta mutatja, a szülők, a rokonok egyre inkább elengedik a gyerekek kezét, szocializációjukat másokra hagyják. Mint tudjuk, az első két év alapvetően meghatározza a gyerek későbbi érzelmeit. A fejlett országok középosztályaiban feladják ezt a nevelői státuszt is, azzal, hogy egészen korán bölcsődébe viszik az egy szem babát, vagy dadust fogadnak. Az esti órák szinte csak a gondozásra elegendőek, de nem a komplex nevelésre. A piciket elhalmozzák játékokkal, odaültetik a tévé elé, mert nincs türelmük a gyerekhez, de már nem is tudnak gyereket nevelni, mert kimaradt a szocializációjukból. A gyerekneveléshez való hozzá nem értés nő, (a szegényeknél is). Ebből következik, hogy a felnőtté váló személy már nem is érzi jól magát a családban: elidegenedik.

Az egykeségben felnövekvő generációk tovább fokozzák a család szétesését.(Magyarországon, és Nagy-Britanniában jelenleg a fiatalkorúak harmada egyke.) Az érzelmi nevelés hiányát a szülők anyagi javakkal pótolják. Az ilyen gyerekeknek egészen más lesz a személyiségük, mintha testvérük lenne. Pontosabbak, szorgalmasabbak, öntudatosabbak, ambiciózusabbak, de ugyanakkor kisebb a stressz tűrő képességük, szorongóbbak, társas kapcsolataikban türelmetlenebbek, rugalmatlanabbak, individualistábbak, mint nagycsaládban felnőtt társaik. Így többségük könnyebben választja a válást, a mamahotelt, az egy-, vagy kétszemélyes családot. Sokuk olyan munkát választ, melyben keveset kell kommunikálni (programozó, számítógépes ügyintéző, kutató, gépkocsivezető). Ezek az emberek általában jobban érzik magukat egy nagy közösségben, ahol háttérbe húzódva dolgozhatnak, vagy ellenkezőleg, autokrata főnökké válhatnak. Természetesen ez csak tendencia. Megfelelő reszocializációval (coach, tréning, vezetőképző, pszichoterápia, tutor), kiváló közösségi emberek lehetnek. De ezek a különféle felnőtt tréningek a családon kívüli munkába való beillesztést favorizálják. A fejlett országokban tehát a 21. század családi nevelése önmagában is rombolja a családot. Ezt a viselkedési mintát követik a szegényebb országok. A tendencia szerint a nemzedéki ellentétek olyan méretűre növekszenek, hogy az új generációt már nem is hagyják megszületni. A szülők egyre kevesebbet akarnak átadni szellemi javaikból. A fejlett világ számára ez természetesen evolúciós zsákutca, de az emberiség számára nem.

Oktatás

A legszembetűnőbb változás az oktatás időtartamában lesz. A fejlett országokban már két-három éves kortól rendszeres, tervszerű fejlesztő foglalkozások lesznek, néhány fős csoportokban. A játékos, de ugyanakkor a gyerekek részéről komoly munkát kívánó tevékenységek fokozatosan erősödnek az óvodákban. A ma is létező fejlesztések, időben és intenzitásban is minőségi változásokon fognak átmenni. Komoly matematikai, anyanyelvi, idegen nyelvi, zenei, vizuális, internetes, telefonos képzések lesznek nemcsak specializált óvodákban. Eközben a fejlődő világban is elterjed a bölcsőde, az óvoda használat a középosztályban, összefüggésben a nők fokozatos munkába állásával, iskolázottságuk növekedésével.

Az európai iskolákban általánossá válik a 8-10 órás ott tartózkodás, a specializált kiscsoportos foglalkoztatás. Hétvégékre egyre több programot fognak szervezni az iskolák. Az oktatás fontos nevelési kiegészítőjévé fognak válni ezek az alkalmak. A különféle programok során a gyerekek nemcsak társadalmi ismereteket kapnak, hanem szocializációjuk komolyan formálódik a sport, és más közösségi tevékenységek által. Ezáltal jelentősen csökken a családban történő szocializáció. A következő harminc év a szegény országok alsóbb rétegeiben arra fog elmenni, hogy az iskolarendszert, a tanulási rendszert, (ez a föld népességének legnagyobb része), megszilárdítsák, a benntartózkodást 4-6 órára növeljék, és a gyerekekkel el tudják sajátíttatni készség szinten az internetes olvasást, szövegértelmezést, valamint egy világnyelvben legyenek jártasak. Ha ez nem történik meg, növekszik egy új világháború valószínűsége. Az egész világon nőni fognak az oktatási ráfordítások, és a tanulásra fordított idők. A század második felére a fejlett országokban minimálisan húsz éves korukig tanulnak a gyerekek, az egyetemekről kikerülők életkora megközelíti a harminc évet. (Emiatt nyugdíjba menetelük 70 éves korban lesz). Ezekből következően jelentősen nőni fog a pedagógusok száma, és magasabb lesz a státuszuk. A szülői szerepeket részben átvéve, közvetlen, családias, szorongást csökkentő lesz a légkör, ami elvárható képzett pedagógusoktól. A tanulás, és a mindennapi élet összemosódik majd a jobb iskolákban, ahogyan sok magasan kvalifikált értelmiségi családban is van manapság.

Az oktatás módszertanában már elindultak a jelentős változások. A frontális oktatás szűkülőben van. A középiskolákra is kiterjed a tutor-rendszer, de a gyengébb teljesítményű 10-14 éves gyerekeknél is használni fogják. A kiscsoportos foglalkozások, csapatmunkák elterjednek, ezzel mintegy szimulálva az eljövendő munkahelyeket. A tanórákon a kétirányú kommunikáció (exploráció), az önálló munka harminc év múlva döntő szerephez jut. A megtanulandó tananyag (és memoriter gyakorlatok) lecsökkennek az egész nevelői-oktatói tevékenység 25-30 százalékára. Az alapvető programok, és az internet készségszintű használata az órákon jelentőssé válik. A 10-18 éves gyerekek adathalászatot, programozást, audiovizuális előadás elkészítést fognak általánosan tanulni. Ennek ellenpontjaként, (és a fejlődő országokban), megmarad a szűkre szabott szakmai képzés, ahol a gyerekek főként speciális képességeket, készségeket sajátítanak el, kevesebb társadalmi ismerettel. Ezekben az iskolákban egyszerre több szakmát is elsajátíthatnak 20-22 éves korukig. A különféle szakmák az oktatásban integrálódni fognak. Lesz például építő szakma, amely integrálja a kőműves, a burkoló, az ács, a vasbetonszerelő, vízszerelő, festő, és egyéb szakmákat. Az egészségügyben is hasonló integráció fog végbemenni az ápoló, dietetikus, műtős, laboráns szakmák között. Ezek az integrált végzetségek végül főiskolai rangra emelkedhetnek. A testnevelési tananyagok jelentős változásokon fognak átesni (jelenleg rettenetesen elavultak), sokkal közelebb kerülnek a sporthoz. A játékosság, a szabálytudat erősítése, az agresszió levezetése jut döntő szerephez.

Az iskolai neveléssel-oktatással is összefüggésben a következő évtizedekben valószínűleg csökkenni fog a szegény-gazdag ellentét az egész világon, mert, ha nem, annak súlyos háborús kockázata van. Jelenleg a jövedelmi olló nyílóban van. Ez a trend nézetem szerint 10-15 éven belül megfordul, vagy háborús események, vagy gazdasági megfontolások miatt, de mint említettem az oktatásra, iskolákra fordított összegek általában növekedést mutatnak.

A tananyag folyamatosan és jelentősen igazodik hozzá a családi élet szűküléséhez, a nevelés, és a társadalmi, gazdasági környezet megváltozásához. Nagy szerepet kap a gazdasági földrajz, a környezetvédelem, az egészséges életmód, a pénzügyi -, állampolgári ismeretek. A modern közgazdaságtan, a gyereknevelés, és a pszichológiai alapkérdései bekerülnek a tananyagba. Ezzel együtt a történelem, és irodalom tantárgyak leszűkülnek, illetve tanulás helyett az internetes tájékozódás fog előtérbe kerülni. A természettudományokat egy tömbbe integrálva fogják tanítani az általános -, és középiskolákban. Mivel a következő harminc évben a világnyelvként használatos angolt, spanyolt, és mandarint más nem váltja fel, valamint a televízióban, és az interneten döntő a jelentőségük, minden középfokon végzett gyerek valamelyik nyelvet felsőfokon fogja beszélni. Ez igen fontos a globalizáció szempontjából, amely nem áll le, csak ha a túlnépesedés világháborúba torkollik.

Kitekintés 50 éven túlra

  • A szülők egyre több nevelési, gondozási feladatot adnak át az államnak, annak folyamatosan nő a gyerekek fölötti kompetenciája, és beleszólása a szülői jogokba. A század második felében megfordulhat a gyerek jogi státusza.

  • Az internet és a mobiltelefónia meggyorsítja a nevelési, oktatási módszerek globalizálódását. A század második felében megszülethet egy szabvány iskola, minden országra vonatkoztatva, és számos nevelési jog, oktatási módszer egységesülhet.

  • A nevelésben és oktatásban tovább fog csökkenni az agresszió, a frusztráltság, és a xenofóbia. Ötven- nyolcvan év múlva a fejlett világban azonosak lesznek az apa és anya szerepek. Az aszexualitás, és a biszexualitás jelentős teret nyer. A két nem habitusa, hormonrendszere közelít.

  • A nevelés és oktatás minőségének és mennyiségének növekedése pozitív hatással lesz a népesség csökkenésére a 21. század második felére. Ez egyben esélyt ad a világháború elkerülésére.

  • A gyerek biológiai identitásának a szerepe egyre kisebb lesz az egész világon, a rasszok fokozódóan keverednek. Három-négy generáció alatt a fehér rassz eltűnésének nagy a valószínűsége, az alacsony termékenység miatt.

  • Az oktatási rendszerekben egyre többet tartózkodnak a felnőtt emberek is. A továbbképzések, tanfolyamok, tréningek, átképzések, minden területen 50-60 éves korig fognak tartani.

  • Az iskolák kulturális központokká fognak válni, számos esti, hétvégi programot kínálva.

  • Az egész világon emelkedik a nők családon kívüli foglalkoztatása. 2050 után a fejlődő országokban is meghaladhatja a 80 %-ot.

  • Az egyke gyerekekre fordított nevelési idő nő ugyan, de ez nem tudja kompenzálni a második, harmadik meg nem született gyerek nevelésének kiesését, valamint az iskolarendszer egyre erősödő túlsúlyát. A század második felére az egész világon általánossá fog válni a különféle családokban az egyke gyerek, és nő a gyerek nélküli emberek száma.

  • Nő a gyerekek tanulási képessége, intelligenciája.

  • Az egész világon nő az urbanizáció, ez tovább egységesíti az iskolarendszert.

  • A család az egyediséget képviseli az iskola homogenizálásával szemben, ebből következik, hogy a jövő gyerekei lelkileg homogénebbek, szabálykövetőbbek lesznek, de speciális tudásuk szerint pedig egyre különbözőbbek.

  • A génmanipuláció, felveti egyfajta übermensch létrejöttét az emberiségen belül, hatalmas konfliktusok várhatóak. Később létrejön a mesterséges intelligencia: az emberiség biológiai tényezőből mesterséges, DNS nélküli, fém-szerves alapú szervezetté válhat a 22. században, és elterjedhet az intersztelláris térben.

  • A könyvnyomtatás megszűnhet a következő 50 évben, így kiesik az oktatásból is. Minden alsó és középszintű tudás internetre kerül.

  • Az öregedési folyamatokat lelassítják biológiai eszközökkel. Az emberek életének végső évei nem családban fognak eltelni.

Tibor Janosi-Mozes
A szerző filozófia és szociológia szakon végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Elsősorban futurológiai és egyéb társadalmi folyamatokkal kapcsolatos témákban publikál itt és más folyóiratokban.


  • Jövőkép a családról, nevelésről és az oktatásról

    Indiai gyerekek az iskolában (Fotó: Devannath / Pixabay)

    A család válságával már több évtizede foglalkozik a szociológia, a pszichológia, és más társadalomtudományok. Ezek kezdetben csak a fejlett világgal kapcsolatban állapítottak meg vészjósló tendenciákat, ma már vizsgálatuk tárgyává teszik Indiát, Kínát, és Dél-Amerikát is. A kutatásokból egyelőre vegyes kép alakul ki. Minden esetre az kiderült, hogy még nincs itt a világvége. A családnak hosszú a története, és túlságosan mélyen gyökerezik ahhoz, hogy könnyedén megszűnjön létezni, de ha eltűnne, akkor sem hihető, hogy az emberiség halála következne. A nevelés csődjéről is hallani, az oktatásról pedig rettentő sirámokkal van tele a világsajtó: dörgedelmeket szórnak az analfabetizmusról, a gyerekkatonákról, a gyermekrabszolgaságról. Mintha a gyerekeknek nem lett volna a történelem során még sanyarúbb a sorsuk, mint ma. Annyira, hogy többségük meg sem érte az egy éves kort. Amíg a világ elér a Finn, és Svéd nevelési -, oktatási rendszerig, még számtalan gyerek lesz a kábítószer, a prostitúció, az éhezés, és az otthoni erőszak áldozatává. Csak türelmesen, empátiával lehet javítani ezen, mert bármilyen konfliktus esetén a gyerekek vagy a nők az első áldozatok.

  • Az energiafelhasználás jövője

    Az energiafelhasználás jövője

    A jövőre vonatkoztatva csak valószínűségek léteznek. Minden jövőkép trendekre épül. A forradalmak, gyors és gyökeres változások a fel nem ismert trendekbe illeszkedő események.

  • Taxi Teherán

    Taxi Teherán

    A magyarok döntő többségének igazából fogalma sincs, milyen az élet a közel-keleti országokban. A médiahírek mindig szélsőséges ügyeket mutatnak be, melyek többnyire a kormányok, a rendőrök, a hadsereg túlkapásairól szólnak. Jatar Pahani Taxi Teherán című Aranymedve-díjas filmje egy kis ablakot nyit a valódi életre, amellett hogy az üldöztetés viszontagságait, valamint a politikai klímát is bemutatja.

  • Álmaimban Magyarország visszainteget!

    Álmaimban Magyarország visszainteget!

    Ki gondolta volna, hogy a dolgok ennyire a feje tetejére hágnak, és alig több mint két évtized alatt az AD Stúdió refrénjének sajátos korrekciója, ekkora relevanciával bír?

  • Csepeli György Friderikusznál

    Csepeli György Friderikusznál

    Egy jó kérdező és egy kiváló tudós beszélgetése mindig tanulságos, amiből sokat profitálhatunk. Így volt ez most is az ATV Friderikusz című műsorában.

  • Utopisztikus ajánlások az EU-nak a migráció csökkentése érdekében

    Utopisztikus ajánlások az EU-nak a migráció csökkentése érdekében

    Európa sorsa a következő tíz évben fog eldőlni az egész 21. századra: integrálódik, szétesik, vagy elsorvad. Ezeket a folyamatot gyorsítja fel a migráció. Ha sikerül ez idő alatt létrehozni a közös határőrizeti rendszert, a közös hadsereget, és a közös pénzügyi rendszert, jelentősen megnövekszik az integráció esélye, és stabilizáló lehet a világ egésze számára.

  • A migráció kezelésére tett rövid- és középtávú javaslatok

    A migráció kezelésére tett rövid- és középtávú javaslatok

    Vannak, akik szerint a migráció Európa számára rossz, és vannak akik szerint jó. Pedig ez attól függ, hogy az Unió hogyan fogja kezelni a helyzetet. A felemelkedés és a bukás lehetőségét a jövő egyaránt tartalmazza. A migráció kezelésére tett rövid- és középtávú pragmatikus javaslatok következnek.

  • Szuperföld és élet címmel indul ingyenes kurzus

    Szuper-Föld és élet címmel indított ingyenes kurzus a Harvardon

    Október közepétől, Szuperföld és élet címmel indul ingyenesen is felvehető, on-line, hathetes kurzus a Harvard októival.