Minden ami Kína

  • Indiai gyerekek az iskolában (Fotó: Devannath / Pixabay)

    A család válságával már több évtizede foglalkozik a szociológia, a pszichológia, és más társadalomtudományok. Ezek kezdetben csak a fejlett világgal kapcsolatban állapítottak meg vészjósló tendenciákat, ma már vizsgálatuk tárgyává teszik Indiát, Kínát, és Dél-Amerikát is. A kutatásokból egyelőre vegyes kép alakul ki. Minden esetre az kiderült, hogy még nincs itt a világvége. A családnak hosszú a története, és túlságosan mélyen gyökerezik ahhoz, hogy könnyedén megszűnjön létezni, de ha eltűnne, akkor sem hihető, hogy az emberiség halála következne. A nevelés csődjéről is hallani, az oktatásról pedig rettentő sirámokkal van tele a világsajtó: dörgedelmeket szórnak az analfabetizmusról, a gyerekkatonákról, a gyermekrabszolgaságról. Mintha a gyerekeknek nem lett volna a történelem során még sanyarúbb a sorsuk, mint ma. Annyira, hogy többségük meg sem érte az egy éves kort. Amíg a világ elér a Finn, és Svéd nevelési -, oktatási rendszerig, még számtalan gyerek lesz a kábítószer, a prostitúció, az éhezés, és az otthoni erőszak áldozatává. Csak türelmesen, empátiával lehet javítani ezen, mert bármilyen konfliktus esetén a gyerekek vagy a nők az első áldozatok.

  • Kétszer is háziasították a kutyákat őseink

    Régóta vitatott kérdés a tudósok között hogy honnan származik az ember legjobb barátja. Egyes kutatók szerint először Európában háziasították a farkast, míg mások a mellett érvelnek, hogy Közép-Ázsiában, vagy Kínában.

  • Viki, a kínai lány

    A Francia Riviérára indultunk volna nyaralni, de másodikos gimnazista lányom barátnője lemondta az utat. Így a másik osztálytársat a tizenhat éves Vikit kérdeztük, nincs-e kedve velünk jönni, négy személyre rendeltük a lakókocsit. A lányka már itt született Magyarországon, húgával együtt. Kedves, szilfid, mosolygós, pattanásos arcú, szabályozatlan barnás fogakkal, a konfuciánus nevelés sajátosságaival: szorgalmas, fegyelmezett, tekintélytisztelő, és matekból kiválóan teljesít. A dolgot meg kellett beszélni a szülőkkel. Ebben akadt egy kis probléma.

  • Megtalálták a Velociraptor tollas rokonát Kínában

    A Kínában felfedezett új dinoszaurusz faj 125 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban élt, és a tollas dinoszauruszok népes családjához tartozott. A Zhenyuanlong suni névre keresztelt állat a legnagyobb az eddig felfedezett tollas dinoszauruszok közül, amely madár-szerű szárnnyal rendelkezik.

  • Manga rajzfilmek és képregények tiltolistán

    Kifogásolható tartalmuk miatt tucatnyi kiadványt tiltottak be és számos nagy internetcéget bírságoltak meg a kínai hatóságok az internetes tartalmak megtisztítására hirdetett átfogó kampány részeként.

  • Űrszemétfigyelő Központot alapítottak Kínában

    A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét.

  • Kóstolt már több mint 300 éves teát?

    Vélhetően a legrégebbről származó teára bukkantak kutatók Nagy-Britanniában. A kínai zöld tea 1700 táján érkezett a szigetországba.

  • Dróntámadás a környezetszennyezők ellen

    Regényeket lehetne írni Kínában a környezet féktelen szennyezésének borzalmairól, a drónok harcászati alkalmazásának sokszor dámai következményeihez hasonlóan. Léteznek azonban szerencsés párosítások...

  • Kína legnagyobb sósvizű tava megmenekült a pusztulástól

    Több mint 9 négyzetkilométerrel lett nagyobb az elmúlt egy évben Kína legnagyobb sósvizű tava, a Csinghaj-tó, mely tíz éve folyamatosan egyre nagyobb lesz - jelentette helyi forrásból kedden a Hszinhua hírügynökség.

  • Kínai gazdaság tanúlságai

    Ránéztem a számsorra és az asszociációk sorozatát indította el bennem. Íme az eredmény.

  • Harminc éve vetették meg a lábukat a kínaiak az Antarktiszon

    Kína kereken három évtizedes antarktiszi jelenlétét készül megünnepelni és egy újabb állandó kutatóállomás létesítésével üzeni: folytatni kívánja vizsgálódásait, megfigyeléseit és kísérleteit a térségben.

  • Már a kannabiszt is hamisítják

    Mióta az Ecstasy csillaga leáldozóban van, élelmes kínai zugvegyészek olcsó, szintetikus hasonmásokkal árasztották el a piacot.

  • Az első kínai-japán háborúban elsüllyedt hajóra bukkantak

    A tengervízben nyugvó hajótestet a parttól körülbelül tíz tengeri mérföldre, nagyjából 18,5 kilométerre akkor fedezték fel, amikor az északkelet-kínai Tantung város kikötőjének építkezéséhez végeztek feltáró munkálatokat.

  • Már 3000 éve vágja maga alatt a fát az ember a Sárga-folyó vidékén

    A kínai civilizáció bölcsője, a Sárga-folyó (Huang He) völgye volt az ókori virágzó észak-kínai államocskák szülőhelye. Évezredeken át, az anyatermészetre hárították a felelősséget az óriási árvizek okozta iszonyatos mértékű szenvedésért. Ezért régóta a bánat folyójának (River of Sorrow), vagy a Hanok Ostorcsapásának (Scourge of the Sons of Han) nevezték a lebegő üledék (lösz) miatt sárga árnyalatú folyamot.

  • Veréssel a netfüggőség ellen

    Fizikai erőszakot alkalmaznak és katonai kiképzőtábori körülmények között tartják a fiatalokat az internetfüggőségről leszoktató intézményekben Kínában - olvasható a Hszincsing Pao című lap összeállításában

  • Internetes játékkal is harcolnak a korrupció ellen Kínában

    A korrupt hivatalnokok megbüntetését jutalmazó internetes játékkal rukkolt elő a Zsenmin Zsipao című kínai központi pártlap internetes oldalán, ezzel is népszerűsítve a Hszi Csin-ping elnök által meghirdetett korrupcióellenes kampányt.

  • Kungfuval a szmog ellen

    Kínában egyre súlyosabb problémát jelent a szmog. A lakosság körében terjedő légúti megbetegedések elsődleges okának a szakemberek a szennyezett levegőt tartják. A probléma megoldása azonban nemcsak technológiai intézkedéseket, hanem társadalmi szemléletváltozást is igényelnek. Az elkeseredett küzdelem egészen bizarr intézkedéseket eredményezhet, egy kínai iskola elképzelése is jó példa lehet erre. 

  • Szuperszámítógéppel veszi fel a harcot a szmog ellen Kína

    Szuperszámítógépen kifejlesztett program használatával keresik majd a szmog okait és jelzik az egészséget károsító napok eljövetelét Kínában.

  • Tomb of the first Chinese empress’ consort found

    Az első kínai császárnő bizalmasának sírját találták meg régészek Kínában - számol be a felfedezésről a csütörtöki kínai sajtó.

  • Bezárja munkatáborait a dél-kínai Kuangcsou városa

    Kínai sajtójelentések szerint még az év vége előtt hazaküldi összes munkatáborban lévő fogva tartottját Kuangcsou városa, amit akár több más város és tartomány is követhet.

  • Archicebus achilles rekonstrukciója (Fotó: Phys.org)

    Egy nemzetközi kutatócsoport Kínában felfedezte az eddig ismert legősibb főemlős csontvázat. A szinte teljesen ép fosszília 55 millió éves eocén korú tavi üledékből került elő. A kutatók találtak már koponya, fog, állkapocs, és végtag maradványokat ebből az időszakból, ám egyik fosszília sem volt olyan jó állapotú, mint a most felfedezett kínai lelet. A csontváz számos bizonyítékot hordoz magában a főemlősök evolúciójáról.

  • Bizarr kínai rendezvény: Kutyahús fesztivál

    Megközelítőleg 10.000 kutya pusztul el kegyetlen körülmények között egy Dél-Kínában megrendezésre kerülő kutyahús fesztiválon - számol be a bizarr rendezvényről az asiaport.hu. A rendezvényen sok kutyát elevenen sütnek meg, miután áramütéssel elkábították őket.

  • Felkutatták az eddig ismert legősibb dinoszaurusz embriókat

    Egy nemzetközi kutatócsoport az eddig felfedezett legidősebb dinoszaurusz embriókra bukkant rá a kínai Lufeng területén. A fosszíliák körülbelül 190 millió évesek, az alsó júra időszakból maradtak fenn.

  • Szegedi csoport kalandozásai Nepálban és Tibetben

    Kellemes hangulatban zajlott március végén a Science Caffe Pódium első előadása a Nyugi Kertben, ahol Varga Imre, a Magyar Földtani Védegylet alapítója mesélt nepáli és tibeti kalandjairól, a különleges utazás kellemetlen és kellemes meglepetéseiről. Varga Imre Szegeden végzett geográfus, geológus, aki az egyetemi tanulmányait követően egy régi álmát valósíthatta meg az egy hónapon át tartó utazással.

  • Földöntúli földeken

    A Geothink Egyesület Facebook közösségi oldalán heti rendszerességgel olyan tájakról és vidékekről jelennek meg képek a területre vonatkozó rövid, szakmailag is alátámasztott ismertetőkkel, amelyekből egy válogatást – noha ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű – mindenképpen célszerűnek tartottunk összeállítani: Földöntúli élményhelyek a Földön.

  • Városlakóvá válni Kínában

    Központi tervezet segítené Kínában migráns munkások százmillióinak városlakóvá válását – értesült a sanghaji értékpapírpiaci napilap.

  • Kína nyomtatja a legtöbb Bibliát

    Kína világelső lett a Biblia nyomtatásából: már több mint százmillió példányt állított elő.

  • Megnyitott a sanghaji biennálé

    Hatalmas érdeklődés övezi a kortárs művészetnek szentelt sanghaji biennálét, amelynek apropóján Ázsia legnagyobb szépművészeti múzeuma és egy erőműből átalakított múzeum is megnyitotta kapuit a kelet-kínai metropoliszban.

  • Működik a magánélethez fűződő jog csorbítására alkalmas technológia - Kikémlelik minden lépésünket

    Az arcfelismerési technológia folyamatos fejlődése jó hír a rendőrség számára, viszont annál inkább aggódnak miatta a magánélet szentségének elkötelezett hívei. Üdvözöljük Kínában, a videomegfigyelés hazájában! - Kuangtung tartomány akár ki is helyezhetné határaira ezt a táblát, hiszen több mint egymillió kamera üzemeltetésével "büszkélkedhet".

  • Egy tibeti fiúról, avagy gyermekfalu száműzötteknek

    1960 május 17.-én 51 beteg és alultáplált tibeti gyermek érkezett Dharamsalába, a tibeti kormány száműzetésben lévő székhelyére, a Dalai Láma jelenlegi otthonvárosába. A gyermekek gondozását Őszentsége idősebbik nővére, Tsering Dolma Takla vállalta magára. Mára a Himalája hegyei között csendben meghúzódó kis falunak többezer lakosa van, többszáz fős személyzet, tanárok, nevelőnők, szakácsnők viselik gondját a gyerekeknek. Tibet 1949-es kínai megszállását követően, a tibeti kultúra és hagyományok gyakorlása fokozatosan ellehetetlenült. A Dalai Láma 1959-es távozása óta évente ezrek hagyják el Tibetet vállalva a majd 30 napos életveszélyes átkelést a Himalaján, hogy Nepálon keresztül elérhessék Dharamsalát, ahol a tibeti menekültek támogatást és oktatást kapnak. Szabadon gyakorolhatják a buddhizmust, valamint minden menekült személyesen találkozhat magával a Dalai Lámával is.

  • Pánik Kínában egy ronda kutya miatt

    Kisebb pánik tört ki Kína Henan tartományában, ahol egy veszélyes génmódosított állatnak véltek helyi lakosok egy kutyát, ami a "világ legrondább kutyája" címet is elvihetné, messze legyőzve ezzel a tavalyi győztest Yodát - írja a Dily Mail.

  • Élet a szemétben, sokkoló árvahelyzet Kínában (+18)

    Kínai Henan Lankao megyében Yuan Lihaia 1986 óta már több mint 100 elhagyott gyermeket fogadott be. Az évek során a felneveltek közül sokan összeházasodtak és már elhagyták, de máig vele van még 39 elhagyott gyermek. A gyermekek szinte mind valamilyen születési rendellenességgel küzdenek, a leggyakoribb az albinizmustól és a farkastorok. Yuan utcai árus emellett guberál, ezzel próbálja magának és a gyermekeknek a mindennapi betevőt megteremteni. A férje már a kezdetektől ellenezte a lelencgyerekek befogadását és el is hagyta őt.

  • Filozófia amit a túlfogyasztó nyugat a babona szintjére süllyesztett: Feng Shui

    A Feng Shui mai, többnyire lakberendezési és esetenként építészeti térrendezési gyakorlatát figyelembe véve nehezen elképzelhető, hogy eredete és hagyománya szerint tulajdonképpen a földrajztudomány megfelelője. Mint a tér-társadalom interakciókat megfigyelő, értékelő, értelmező és prognosztizáló tudomány a kínai történelem során a stratégiai tervezésben, az államígazgatásban és a területfejlesztésben (illetve abban, amit ma ennek neveznénk) játszott nagy szerepet.

  • Yutirannus csorda, előttük két Beipiaosaurus

    A kínai Liaoning tartományban rekonstruáltak egy hatalmas, eddig ismert legnagyobb tollazattal rendelkező dinoszauruszt. A paleontológusok már több mint egy évtizede felfedezték, hogy néhány kisebb őshüllőt a mai madarakéhoz hasonló tollak borítottak, ám mindeddig nem került elő nagyobb méretű tollas dinoszaurusz maradvány.

  • A vörös szarvasok népe

    Kína délnyugati részén, két barlangból kerültek elő azok a maradványok, amelyek most Peter Schouten rekonstrukciója révén az emberi evolúció talán eddigi hiányzó láncszemeként elevenednek meg.

  • A Mennyei Birodalom számírása

    Számtalan kínai legenda tartalmaz olyan matematikai és csillagászati vonatkozású részleteket, amelyek rávilágítanak a Mennyei Birodalom írástörténetének különleges folyamatára. Az első kínai írásos maradványok az i. e. XV—XIV. századból származnak. Ezek az írásos és számírásos emlékek a teknősbékák idővel dacoló páncélján maradtak fenn. Az áldozati teknőcökre karcolták a hívők az istenekhez küldött kívánságaikat, fohászaikat. Ekkor már a Sang, illetve a Jin dinasztia uralkodott. Ekkor az öntözéses földművelésre alapozott, már városokat is építő kínai civilizáció délre, a Jangce folyó környékére is kiterjedt. A két folyam közén létrejött állam fejlett mezőgazdasága, fegyverei, hatékony eszközei, az írásbelisége és szervezettsége behozhatatlan fölényt eredményezett a környező törzsekkel szemben. A kínai írás akkor még képszerű volt, s ebből fejlődött ki a hieroglif szótagírás.

  • Kína sikeresen elindította a Sencsou-8 űrhajót

    Kína sikeresen elindította kedden ember nélküli Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajóját, amely a Földtől 200 kilométeres távolságban levált a rakétáról - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

  • Hamis tojás

    A hamis sportcipőkön, műszaki berendezéseken, sőt gyógyszerek hallatán talán már senki kapja fel a fejét, főleg ha kínai termékről van szó. De hogy már tojásból is az eredetihez megtévesztésig hasonlót tudjanak előállítani, az azért már tényleg félelmetes!

  • Cocktail History – Part 1

    Alkohol. A közkézen forgó Bakos-féle szótár szerint az alkohol erjedéssel keletkező, színtelen, égető ízű folyadék; a bor, sör, pálinka stb. alkotórésze, vegyileg etil-alkohol. Közismert formájában az a folyékony halmazállapotú valami, amiből aznap este kikérünk még egy kört, másnap pedig megfogadjuk róla, hogy „soha többé”. Az alkohol nevében rejlő többszörös irónia azonban valószínűleg a legutolsó dolog, ami egy pohár víz és aszpirin után tapogatózva eszünkbe jutna.

  • Az e-hulladék fővárosa

    A technika fejlődésének és az ember elkényelmesedésének köszönhetően mindennapi életünket behálózza az elektronikai kütyük tömkelege. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy ami fél éve még világszenzáció volt, mára már elavult és biztosak lehetünk benne, hogy az adott termékből pár hónap múlva egy még jobbat, még újabbat dobnak a piacra.

  • Áldatlan állapot

    Fogy a magyar – jajgatja a nemzeti siralomének, noha nemcsak a magyar fogy, hanem a fehér ember úgy általában, északon, délen, keleten, nyugaton, amiközben a milliárdos Kína nem győz halálbüntetni. Ebből mindjárt le lehetne vonni a következtetést, hogy a Nyugat nyugovóra térésének oka a felvilágosodás, ám a probléma pont az, hogy a vallási-ipari gyerekgyártás és a világosság között megtorpantunk félúton, a félhomályban.

  • Kínai crackerek Gmail fiókokat törtek fel!

    Kínai crackerek megpróbálták feltörni több száz Gmail felhasználó e-mail fiókját, köztük amerikai kormányzati tisztviselők, kínai emberi jogi aktivisták és újságírók levelezését - közölte a világcég.

  • A tibeti platót rideg indiai kéreg támasztja alá?

    A Tibeti fennsíkot tanulmányozó geológusok döntő hányada eddig úgy vélte, hogy a magasföld alatt egy nagyon forró és gyenge - képlékenyen, plasztikusan viselkedő - alsó és középső kéreg húzódik. A California Institute of Technology (Caltech) kutatói most megcáfolni látszanak ezt a széles körben elfogadott nézetet. Szerintük teljesen más folyamatok játszódnak le a mélyben.

  • A kínaiak legnagyobb ünnepükre, a holdújévre készülnek

    Már ropognak a petárdák Kína-szerte, díszbe öltöznek a városok, tiszták a lakások, készül az ünnepi menü: a kínaiak éjfélkor beborítják az eget színes tűzijátékaikkal, hogy köszöntsék a tavaszt és a Nyúl évét, egyszersmind megkezdve egyhetes szórakozásukat.

  • Már kínai a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

    Vasárnaptól kínai a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. A Tianhe-1A (Silver River~Tejút) elérte a 2570 billió művelet/másodperces (2,57 petaflops) számítási teljesítményt, ezzel kiérdemelve a szuperszámítógépek Top 500-as listájának első helyezését.

  • Kína a felkelő nap új birodalma? - A világ legnagyobb napelemrendszere

    A Shanghai Expóra Kína is meg akarta mutatni, hogy bizony ő is a fenntartható fejlődés égisze alatt szeretne munkálkodni és nem is akárhogyan.

  • Négy hét Ázsiában

    ...megtudtuk, hogy a shanghai metrón hogy fér el 20 ember egy négyzetméteren, hogy imitáljuk magunkat orosz turistaként, hogy lerázzuk a keselyűként köröző árusok tömegét, hogy NE együnk utcai kaját Vietnámban és hogy a széntabletta humbug...

  • Bamboo and East Asian Culture 2 - Calligraphy

    A bambuszok már az igen korai időkben nagy szerepet játszottak a híres kínai kalligráfiában. A „szépírás” mind a mai napig az egyik legtöbbre értékelt művészet Kínában. A bambusznádból készített írószerszám ugyanolyan és ugyanúgy használják, mint az ősi időkben.

  • Bamboo and East Asian Culture 1 - Bamboo is my brother

    “A bambusz a testvérem” – mondja a vietnámi közmondás, mely tükrözi a legtöbb dél- és kelet-ázsiai nép viszonyát ezekhez a növényekhez. Japántól Kínán át Indiáig a nyirkos síkvidéki esőerdőtől a hűvös magashegységi bozótosokig, az itt élő emberek élete természetes társa a bambusz.

  • Kihalt a baiji, 20 millió év története már csak papíron létezik

    A baiji, a Jangce édesvízi delfin (Lipotes vexillifer) evolúciója közel 20 millió évre vezethető vissza, Kína óriási fejlődési ütemét azonban már nem bírta követni. A gátépítkezéseknek, szennyezésnek, a folyami hajózás növekedésének és az elektromos és túlhalászásnak köszönhetően a baiji lett 1950 óta az első kipusztult vízi emlős. A baiji természetesen nincs egyedül: a világ egyik legnagyobb édesvízi halfaja, a kardorrú tok (Psephurus gladius), és sokan mások is könnyen a delfin sorsára juthatnak, ha Kína nem figyel fokozottabban az élővilágra (is).

Subscribe to Kína