Kréta végi olajválság

Kréta végi olajválság

66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok és velük együtt rengeteg faj tűnt el a Föld színéről. A tudósok régóta vitatkoznak, hogy mi lehetett a kréta végi tömeges kihalás oka, több teória is szárnyra kapott, a napokban pedig egy új elmélettel álltak elő.

A legnépszerűbb elmélet a kutatók körében kétségtelenül az aszteroida becsapódás okozta kihalás. Bizonyított tény, hogy a kihalással egy időben egy hatalmas aszteroida ütközött a Yucatán-félszigetre, de vajon önmagában elég volt-e ez a katasztrofális események bekövetkezéséhez?

GEO

A 10 legveszélyesebb vulkán a világon

A 10 legveszélyesebb vulkán a világon

A Manchesteri Egyetem kutatói összeállítottak egy listát, ami a napjaink tíz legveszélyesebb tűzhányóját sorakoztatja fel. A kutatók a lista készítésekor főleg olyan eldugott helyeken fekvő, eddig...
Több mint 200 kilométeres mélységből eredt az afganisztáni földrengés

Több mint 200 kilométeres mélységből eredt az afganisztáni földrengés

Több mint 200 kilométeres mélységből eredt a hétfői afganisztáni földrengés - állapította meg az amerikai földtani intézet (USGS). Az újabb mérés alapján a Richter-skála szerint 7,5-ös erősségűnek...
Levetkőztetett Földön megjelennek a titkok

Levetkőztetett Földön megjelennek a titkok

Mi lenne ha eltüntetnénk a Földről az óceánokat? Egy földön kívüli tájra bukkannánk? A válasz, igen. Közel 500 év földtudományi kutatását és a mindeközben felhalmozódott közel 15.000 mintát...
Egy kutatás egyszerre ad magyarázatot a Föld magjának kéntartalmára és a Hold kialakulására

Egy kutatás egyszerre ad magyarázatot a Föld magjának kéntartalmára és a Hold kialakulására

Talán mégis lehet némi igazság az ókori, kénkövektől bűzös alvilág legendáiban. Egy új kutatás a Föld magjában hatalmas, a Holdunk tömegének közel 10%-át kitevő mennyiségben azonosított ként. Ez...
Látszólag inaktív vulkánok is reaktiválódhatnak

Látszólag inaktív vulkánok is reaktiválódhatnak

Bár több tízezer éve nem működik, fennáll a lehetősége annak, hogy az erdélyi Csomádnál lévő vulkán valamikor aktivizálódik. Az erről szóló kutatási eredmények más, hasonlóan "aluszékony" vulkánok...
Belső-Ázsia éghajlatának példátlan felmelegedéséről tanúskodnak a fák évgyűrűi

Belső-Ázsia éghajlatának példátlan felmelegedéséről tanúskodnak a fák évgyűrűi

Belső-Ázsia éghajlatának példátlan felmelegedéséről tanúskodnak a fák évgyűrűi, az utóbbi évtizedekben a hőmérséklet a régióban sokkal gyorsabban emelkedett, mint bárhol másutt a világon - derítették...

VILÁGŰR

A Cassini-űrszonda mintát vesz az Enceladus gejzírjéből

A Cassini-űrszonda mintát vesz az Enceladus gejzírjéből

A Cassini-űrszonda, amely szerdán közép-európai idő szerint 18 óra tájban mindössze 49 kilométerre repül el a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdjának, az Enceladusnak a déli pólusa felett, mintát...
Szuper-Föld és élet címmel indított ingyenes kurzus a Harvardon

Szuperföld és élet címmel indul ingyenes kurzus

Október közepétől, Szuperföld és élet címmel indul ingyenesen is felvehető, on-line, hathetes kurzus a Harvard októival, név szerint Dimitar Sasselov és Colin Fredericks vezetésével. Az ingyenes...
Meglepően fiatal a Pluto felszíne

Meglepően fiatal a Pluto felszíne

Meglepően fiatal a Pluto felszíne, amelyen viszonylag ritkák a nagy kráterek - értékelte Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons űrszonda első...
Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon

Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon

Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon - erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, amely megfigyelési eredményeit a Geophysical Research Letters folyóirat online kiadásában ismertette...
A mágneses mező is alakítja a galaxisokat

A mágneses mező is alakítja a galaxisokat

A mágneses mező is alakítja a galaxisok fejlődését - erre a következtetésre jutottak német csillagászok. A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatói tanulmányukat az Astronomy...
Űrszemétfigyelő Központot alapítottak Kínában

Űrszemétfigyelő Központot alapítottak Kínában

A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét...

ARCH

Kréta végi olajválság

Kréta végi olajválság

66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok és velük együtt rengeteg faj tűnt el a Föld színéről. A tudósok régóta vitatkoznak, hogy mi lehetett a kréta végi tömeges kihalás oka, több teória is szárnyra...
Újabb csontvázakra bukkantak Pompejiben

Újabb csontvázakra bukkantak Pompejiben

Olasz és francia régészek négy csontvázat fedeztek fel egy ásatás során az ókori Pompeji területén. Négy fiatal csontvázára bukkantak a napokban, akiket a római város határában lévő bolt közelében...
Nagy-Britannia a dinoszauruszok korában

Nagy-Britannia a dinoszauruszok korában

A Bristoli Egyetem kutatócsoportja friss tanulmányában Nagy-Britannia 210 millió évvel ezelőtti élővilágát mutatja be. A dinoszauruszok korában a szigetcsoportot trópusi tengerek vették körül,...
Kétszer is háziasították a kutyákat őseink

Kétszer is háziasították a kutyákat őseink

Régóta vitatott kérdés a tudósok között hogy honnan származik az ember legjobb barátja. Egyes kutatók szerint először Európában háziasították a farkast, míg mások a mellett érvelnek, hogy Közép-...
Magokon vészelték át a nagy kihalást a madarak ősei

Magokon vészelték át a nagy kihalást a madarak ősei

A dinoszauruszok kihalására több teória is született, a legnépszerűbb talán az a felvetés, hogy meteor becsapódás következményeként kialakult ökológiai változások miatt haltak ki. Kanadai kutatók...
Össsze-vissza vert Dilophosaurus csontjaira bukantak

Össze-vissza vert Dilophosaurus csontjaira bukkantak

Paleontológus kutatók újra megvizsgálták az 1942-ben, Arizonában fellelt Dilophosaurus wetherilli dinoszaurusz maradványait. A vizsgálat során számos súlyos sérülést fedeztek fel a dinoszaurusz...

TECH

Archiválják a brit tengerpart hangjait

Archiválják a brit tengerpart hangjait

A brit örökségvédelmi hivatal arra kéri a strandolókat, hogy rögzítsék a tengerpart legkülönfélébb hangjait, és küldjék el nekik. A színes anyagból a British Library hangarchívuma bővülne, és egy...
Rövid távon lehet gazdaságosabb atomenergia-hasznosítás, hosszabb távú elképzelésük azonban nincs a szakembereknek

Rövid távon lehet gazdaságosabb atomenergia-hasznosítás, hosszabb távú elképzelésük azonban nincs a szakembereknek

A még fejlesztés alatt álló, úgynevezett gyorsneutronos atomreaktorokkal lehet kinyerni a legnagyobb mértékben az uránban rejlő energiát - írja az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) és az...
Megalkották a világ legkisebb és legpontosabb kvantumhőmérőjét

Megalkották a világ legkisebb és legpontosabb kvantumhőmérőjét

A világ legkisebb és legpontosabb kvantumhőmérőjét alkották meg brit és spanyol kutatók, a parányi alkalmatosság akár egyetlen élő sejten belül is képes regisztrálni a minimális hőingadozásokat. A...
Jóri András csak most aggódhatna igazán! Már a Parlament turisták elől elzárt helyiségeibe is bepillanthatnak az érdeklődők a Street View segítségével

Jóri András csak most aggódhatna igazán! Már a Parlament turisták elől elzárt helyiségeibe is bepillanthatnak az érdeklődők a Street View segítségével

Ki gondolta volna, hogy Magyarországon a Street View alkalmazását évekre ellehetetlenítő Jóri András, egykori adatvédelmi ombudsman után ennyire felpörög a Google, hiszen már a Parlament egyes...
Elindult az ELDORADO könyvtári e-dokumentumküldő rendszer

Elindult az ELDORADO könyvtári e-dokumentumküldő rendszer

Szerdától a közönség számára is elérhető az Elektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és Dokumentumtára (ELDORADO), amely a magyarországi könyvtárak könyvállományának és a...
Világító kerékpárutak Hollandiában

Világító kerékpárutak Hollandiában

Daan Roosegaarde holland származású művész és designer fejéből pattant ki az irizáló kerékpárút ötlete. A művész Van Gogh Éjszaka című alkotásához hasonló szín- és formavilágot képzelt el ötletes...

CHEM

Az igazkékek nyomában

Az igazkékek nyomában

"Minél mélyebb a kék, az embert annál inkább a végtelenbe hívja, a tiszta, végül pedig az érzékfölötti iránti vágyat ébreszti fel benne."[^1] Írja Kandinszkij, aki mélyen hitt a színek spirituális...
Régóta érett a Nobel-díj a DNS-javításhoz kapcsolódó kutatásokért

Régóta érett a Nobel-díj a DNS-javításhoz kapcsolódó kutatásokért

Már régóta érett a Nobel-díj a DNS-javításért felelős mechanizmusokról szóló kutatásokért - mondta az MTI-nek Vértessy Beáta, a BME tanszékvezető egyetemi tanára és az MTA TTK kutatója a kémiai Nobel...
Már a kannabiszt is hamisítják

Már a kannabiszt is hamisítják

Mióta az Ecstasy csillaga leáldozóban van, élelmes kínai zugvegyészek olcsó, szintetikus hasonmásokkal árasztották el a piacot. Azt viszont sosem gondoltuk volna, hogy még a kannabisznak is...
Új megvilágításba került az anyagtudomány egyik alapvető fontosságú kérdése

Új megvilágításba került az anyagtudomány egyik alapvető fontosságú kérdése

A kristályosodás folyamatának pontosabb megismeréséhez és ezáltal anyagtudományi, légkörfizikai, biológiai/kriobiológiai és geofizikai kérdések megválaszolásához is hozzájárulhatnak azok az...
Pszichedelikus fények, Ruslan Khasanov mérgező galériája

Pszichedelikus fények, Ruslan Khasanov mérgező galériája

Ruslan Khasanov "Csendes fények" című látványos fotósorozatának ötletét egy véletlen konyhai esemény biztosította. A művész éppen szójaszószt készített otthonában, amikor a szósz és az olaj különös...
Növényvédelem kontra méhészet - Vita a neonikotinoidok használatáról

Növényvédelem kontra méhészet - Vita a neonikotinoidok használatáról

Az Európai Tanács ülésén, az év elején napirendre került a méhpusztulásban esetlegesen szerepet játszó a neonikotinoid hatóanyag tartalmú csávázószerek betiltása. A tagországok megosztottak a...

BIO

Baktériummal a Zika vírus ellen

Baktériummal a Zika vírus ellen

A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói igazolták, hogy a Wolbachia pipientis nevű nem-pathogén baktérium képes megállítani a Zika vírus terjedését annak vektorában, a sárgaláz szúnyogban (Aedes aegypti...
A rák bioelektromos meghackelése lehet az új csodafegyver

A rák bioelektromos meghackelése lehet az új csodafegyver

A testünk elektromos. Ez nem csak az agyunkra és a szívünkre igaz; szervezetünk majdnem összes sejtje elektromos töltést hordoz, amely töltés megváltoztatása lehet a rákos sejtek elleni küzdelem új...
Egészségtelen gazdagok a középkorban

Önmagát mérgező középkori elit létét igazolták

A történelmi ismereteink alapján eddig is köztudott volt, hogy a „sötét” középkorban számos betegség és járvány sújtotta a lakosságot. Európa lakosságát, több alkalommal is, e korszak pusztító pestis...
Öltözz nyomtatott bioruhába

Öltözz nyomtatott bioruhába

Nehéz lenne a divatipar nagyjai között egyetlen nevet is találni, aki ennyire el tudna rugaszkodni a valóságtól és ennyire közel is kerülhet hozzá. A MIT Media Lab csapatának sikerült az, amiről sok...
A Homo erectus táplálkozási szokásainak változása és a nyelv kialakulása

A Homo erectus táplálkozási szokásainak változása és a nyelv kialakulása

A Homo erectus korábban bőséges élelemforrásainak elapadása nyomán kialakult új táplálkozási szokások katalizálhatták az emberi nyelv kialakulását - fejtette ki az mta.hu-nak Szathmáry Eörs...
Mikroszkopikus nyomkövető chipteket helyeztek méhekre, hogy megfejtsék a pusztulásuk okait

Mikroszkopikus nyomkövető chipeket helyeztek méhekre, hogy megfejtsék a pusztulásuk okait

Több éve figyeltek fel a tudósok arra, hogy a háziméhek egyedszáma globális szinten erőteljes csökkenést mutat. Mára olyan súlyossá vált a helyzet, hogy egyes elképzelések szerint az...

ÖKO

Megfeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben

Lefeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben

Negyvenkilenc százalékkal csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös...
Az orosz medve a jeges ellen. Szabotálja a jegesmedve-számlálást Oroszország

Az orosz medve a jeges ellen. Szabotálja a jegesmedve-számlálást Oroszország

A korábbi közös megegyezés ellenére Oroszország nem engedélyezte norvég kutatóknak, hogy a fennhatósága alá tartozó Ferenc József-földön is végezzék a jegesmedvék kutatási célú számlálását. A...
Megépült a világ legnagyobb teljesítményű nyílt tengeri áramátalakító állomását az Északi-tengeren

Megépült a világ legnagyobb teljesítményű nyílt tengeri áramátalakító állomása az Északi-tengeren

Az ABB óriáskonszern hatalmas áramátalakítót telepített az Északi-tengerbe, hogy a szélerőművek által termelt elektromos energiát csatlakoztatni tudja Németország energiarendszerébe. A platform...
A marokkói ködbegyűjtő és vízelosztó rendszert

A marokkói ködbegyűjtő és vízelosztó rendszer

Ködből fakasztanak ivóvizet egy nagyszabású program keretében Marokkóban, ahol az ország délnyugati hegyvidékes térségében megalkották a világ legnagyobb "ködbegyűjtő és vízelosztó rendszerét" a...
Úszó farmok oldhatják mg a jövő élelemellátását

Óceánon úszó farmok oldhatják meg a jövő élelmiszerellátását

A világ népessége mára a hét milliárd főt, 2050-re pedig a kilenc milliárd főt is meghaladja. Számítások szerint az élelmiszer-keresletben a jelenlegihez képest hetven százalékos emelkedés várható....
Dróntámadás a környezetszennyezők ellen

Dróntámadás a környezetszennyezők ellen

Regényeket lehetne írni a kínai környezetszennyezés borzalmairól, a drónok harcászati alkalmazásának sokszor dámai következményeihez hasonlóan. Léteznek azonban szerencsés párosítások. Most egy...

Interjúk

Kalandra fel! Egy magyar keresőrendszer forradalmasíthatja az utazási szokásokat

Kalandra fel! Egy magyar keresőrendszer forradalmasíthatja az utazási szokásokat

Közel egy évvel ezelőtt írtunk a Science Caffe Nyári olvasmányában egy olyan magyar webes fejlesztésről, ami éppen a napokban Budapesten megrendezett VIII. Barcamp rendezvényen aratott győzelmet,...
A Szote Klub nem vész el, csak átalakul – Modern készségfejlesztő tér orvosoknak

A Szote Klub nem vész el, csak átalakul – Modern készségfejlesztő tér orvosoknak

Az egykori kultuszhely bezárását követően sokáig üresen állt a klubhelyiség, majd lázas munkálatok indultak meg tavaly nyáron, ami számos találgatásra adott okot a járókelőknek és az egyetemistáknak...
Lendületben a szegedi epilepsziakutatás, interjú Berényi Antallal a Szegedi Élettani Intézetének kutatóorvosával

Lendületben a szegedi epilepsziakutatás, interjú Berényi Antallal a Szegedi Élettani Intézetének kutatóorvosával

Magyar Tudományos Akadémia 2009 óta hirdeti meg Lendület program néven azt a pályázatot, amellyel a legkiválóbb magyar kutatókat kívánják támogatni, megteremtve ezzel a megfelelő pénzügyi és...
Interjú egy biológiai Nobel díjassal az eredendő bűnről és génjeinkről

Interjú Christian de Duve Nobel-díjas biológussal az eredendő bűnről és génjeinkről

Christian de Duve fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas szerint az emberiség a kihalás felé tart elsősorban a génjeinkben kódolt tulajdonságok miatt. A túlélés reményében azonban meg kell...
TIK Zöld Oázis, utólag

TIK Zöld Oázis, utólag

A SZIN-en futottam bele a szegedi egyetemisták által igen jól ismert, csak “TIK-nek” hívott József Attila Tanulmányi és Információs Központ által szervezett “Zöld Oázisba”. Mindig is kissé...

SciArt Multiméda

Költők és kórképek

Költők és kórképek

Lírai képek kórtörténeti hátterét boncolgatta Szegeden Áfra János és Lázár Bence András. A kanapéra és a műtőasztalra Molnár H. Magor fektette fel a pácienseket - olvasható az Irodalmi Jelen Science...
Részleges napfogyatkozás Magyarországon

Részleges napfogyatkozás Magyarországon

Budapest, 2015. március 20. Részleges napfogyatkozás Budapest felett a Gellért-hegyi Szabadság-szobor felől fényképezve 2015. március 20-án. A napfogyatkozás Magyarországon megközelítően 60...
Apokaliptikus helyzet a szír-török határon

Apokaliptikus helyzet a szír-török határon

Tömegek feszülnek a szögesdrótoknak a török-szír határon. Aki hátramarad meghal. Amerikai támogatás mellett a kurd milícia tegnap elérte Suluk török határ menti városát, amit korábban az Iszlám...
Az év radikális bevándorlásellenese

Az év radikális bevándorlásellenese

Alighanem az év bevándorlóellenes kampányvideója látott napvilágot a minap. Az elszigetelés vezérszónoklata alá dramaturgiailag helyénvaló zászlóégetés azonban feladta a leckét a csuklyás...
Mennyire fontosak lehetünk egymásnak, szinte nem is hisszük

Mennyire fontosak lehetünk egymásnak, szinte nem is hisszük

A 2012. január 17-ére virradó éjszakán Etiópiában egy fegyveres támadás során elhunyt a Szegedi Tudományegyetem két munkatársa, az 53 éves geográfus Fábián Tamás és a 39 éves bőrgyógyász dr. Szabad...
Nemzeti Konzultáció végre magyarul? Nem, nem, angolul.

Nemzeti Konzultáció végre magyarul? Nem, nem, angolul.

Ha létezik félresiklott kormányzati kommunikáció, akkor a bevándorlással és a terrorizmussal kapcsolatos nemzeti konzultáció. Mivel a konzultációhoz kapcsolódó üzenetek csak magyarul voltak eddig...